Egészségügy
91 bejegyzés
Neuropátia centrum nyílt a Szent Lázár Megyei Kórházban

Neuropátia centrum nyílt a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban, így a Nógrád megyei cukorbetegek immár kevesebb utazással érik el a jól felszerelt diagnosztikai központot – olvasható a Wörwag Pharma közleményében.…
Végéhez közlekedik Nógrád megyében a koronavírus elleni oltás első iskolai köre
Közel száz olyan oktatási intézmény található Nógrád megyében, ahol 12 és 18 év közötti fiatalok tanulnak, néhány kivételtől eltekintve minden helyszínen lezajlott a napokban a koronavírus elleni oltás első köre…
Ismét Egészségnapot rendeznek Eresztvényben
Szeptember 11-én újra a sport és az egészséges életmód kerül középpontba Eresztvényben: immár harmadik alkalommal rendezik meg az Eresztvényi Egészségnapot a Salgótarjáni Lokálpatrióták. Az eseményhez kapcsolódóan ezúttal is jótékonysági versenyt…
Országos átlagban emelkedik, Salgótarjánban stagnál a szennyvíz víruskoncentrációja
Országos átlagban ismét emelkedni kezdett a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja a 33. heti mérések alapján – áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentésében. Mint írják, a koncentrációk megegyeznek a második…
Folyamatos a 12-18 éves korosztály oltása és a harmadik vakcinák beadása Nógrád megyében
Egész nyáron fogadják a Nógrád megyei oltóhelyek a fiatalokat Balassagyarmaton, Pásztón, Salgótarjánban és Szécsényben, így továbbra is folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására. Így nem kell…
Csütörtöktől lehet betegeket látogatni a salgótarjáni kórházban
A hosszú látogatási tilalom után várhatóan igen sokan kívánnak majd élni a látogatás lehetőségével, ez pedig fokozott kockázatot jelent a koronavírus terjedése szempontjából is. Emiatt szabályozzák a kórtermekben egy időben…
Ellenőrzést tartottak a Baglyaskő Idősek Otthonában
Nógrád megyében is folyamatos az idősotthonok ellenőrzése a koronavírussal összefüggésben; kiemelten vizsgálják az egészségügyi ellátást és a dolgozók felkészültségét is. A Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai szerdán a salgótarjáni…
740 ágyat kell felszabadítaniuk a Nógrád megyei kórházaknak
A kórházak országszerte felkészülnek a koronavírus-járvány miatti tömeges megbetegedésekre; április 19-ig országosan 32 900, azaz a kórházi ágyak 50 százalékát kell szabaddá tenniük az intézményeknek – közölték a koronavirus.gov.hu oldalon…
Folyamatos az ellátás a Szent Lázár Megyei Kórházban és a rendelőintézetben is
Intézményünk jelenleg és a jövőben is folytatja mind a fekvőbeteg, mind a járóbeteg ellátást – közölte pénteken a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház. Tájékoztatásukban kiemelték: zajlanak a sürgős, nem halasztható…
Salgótarjánban az iskolák mellett az önkormányzati óvodákat és bölcsődéket is bezárják hétfőtől
A koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport állt fel, az oktatási munkacsoport első javaslata nyomán hétfőtől a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a…