Helyi ügyek
391 bejegyzés
Értékelte az elmúlt másfél évet Kreicsi Bálint
Miután sportbalesete következtében januárban elmaradt a hagyományos polgármesteri évértékelő, Kreicsi Bálint, Salgótarján első embere rendhagyó módon, online formában összegezte a hivatalba lépése óta eltelt másfél év eredményeit – a városvezető…
Hamarosan indul a Mackóvár Központi Óvoda udvarának felújítása
Hamarosan elkezdődhet a salgótarjáni Mackóvár Központi Óvoda udvarának felújítása, a projekt kivitelezési szerződését péntek reggel írta alá Kreicsi Bálint polgármester és a kivitelező cég ügyvezetője. Mint azt a városvezető elmondta,…
Kívül-belül megújult az egyik faház és a közművesítés is megvalósult a Tarjáni Gyermektáborban
Mintegy 90 millió forintos beruházás valósult meg a Tarjáni Gyermektáborban, melyet kedden délután hivatalosan is átadtak. Révész Máriusz, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára az eseményen arról…
Visszalépett a jelöltségtől Godó Beatrix
Visszalépett az országgyűlési választástól a Demokratikus Koalíció (DK) kelet-nógrádi jelöltje, Godó Beatrix. A salgótarjáni önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Godó Beatrix közösségi oldalán arról írt szerda reggel: a párttal történő egyeztetés…
Visszalépett az országgyűlési választástól Berki Sándor
Visszalépett az országgyűlési választástól Berki Sándor, aki függetlenként indult volna Nógrád vármegye 1-es számú, salgótarjáni központú választókerületében. Berki Sándor – aki 2022-ben az ellenzéki összefogás listájáról jutott be az Országgyűlésbe…
Az előző évekhez hasonlóan 2025-ben is mintegy félezer fővel csökkent Salgótarján lakosságszáma
A napokban közzétette a Miniszterelnöki Kabinetiroda az év eleji lakossági számadatokat a személyiadat- és lakcímnyilvántartás alapján, melyből kiderül: az előző három évhez hasonlóan a tavalyi esztendőben is mintegy félezer fővel…
Másfél milliárd forintból korszerűsítik a salgótarjáni távhőrendszert
Mintegy másfél milliárd forintból végeznek korszerűsítést a salgótarjáni távhőrendszeren – jelentette be Kreicsi Bálint, a vármegyeszékhely polgármestere. Ismertetése szerint a város távhőszolgáltatását biztosító Salgó Vagyon Kft. a magyar költségvetés által…
Civil és sportszervezetek is pályázhatnak támogatásra Salgótarjánban
A helyi sportszervezetek, sportesemények támogatását célzó, illetve a városi civil szervezetek támogatására szóló idei felhívást is közzétette nemrégiben Salgótarján önkormányzata. A salgótarjáni székhelyű civil szervezetek közül azok pályázhatnak támogatásra, amelyeket…
Pénzügyi vetélkedőt hirdetett diákok számára Nógrád Vármegye Önkormányzata
„Pénzkalandozások – Tanuljunk együtt gazdálkodni!” címmel pénzügyi tudatosságot fejlesztő programot és versenyt hirdetett diákok számára a Nógrád Vármegyei Önkormányzat. Mint írták, a program célja, hogy fejlessze a diákok pénzügyi tudatosságát,…
Pályázat benyújtásáról és ingatlanok bérbeadásáról is döntött Salgótarján közgyűlése
Huszonnégy napirendi pontot tárgyalt múlt csütörtöki ülésén Salgótarján közgyűlése, mely egyebek mellett egy pályázat benyújtásának utólagos jóváhagyásáról és ingatlanok bérbeadásáról is döntött. Mint arról múlt héten már beszámoltunk, februári rendes…
