Bejegyzések címke alapján
Nyugati városrész
12 bejegyzés
A második árverési körben sem lett új gazdája az egykori Népjóléti Képzési Központnak

Az első körös, 146 millió 50 ezer forintos kikiáltási ár után második körben szűk 110 millió forintos induló ár mellett sem kelt el az egykori salgótarjáni Népjóléti Képzési Központ épülete.…
Elindult az egykori Népjóléti Képzési Központ árverésének második köre
Az ingatlan első körben, 146 millió 50 ezer forintos kikiáltási ár mellett nem kelt el, a második körben az eredeti összeg 75 százaléka, 109 millió 538 ezer forint az induló…
Első körben nem kelt el az egykori Népjóléti Képzési Központ
Bár információnk szerint lényegében folyamatosan eladó volt a korábbi években is, árpilis elején hivatalosan is árverésre bocsátotta az eredendően az MSZMP Nógrád Megyei Pártbizottságának épült, majd később Népjóléti Képzési Központként…
Eladó az egykori Népjóléti Képzési Központ épülete
Bár információnk szerint lényegében folyamatosan eladó volt a korábbi években is, most hivatalosan is árverésre bocsátotta az eredendően az MSZMP Nógrád Megyei Pártbizottságának épült, majd később Népjóléti Képzési Központként funkcionált…
Fekvőrendőrök lassítják a forgalmat több belvárosi utcában is
Összesen hat új forgalomcsillapító küszöböt, közismertebb nevén fekvőrendőrt számoltunk össze a belvárosban. Ezeken túl vannak korábban telepítettek, melyeket felújított az önkormányzat, de információink szerint lesznek továbbiak is, amiket még az…
Így választott Salgótarján
39 salgótarjáni szavazókörből 26-ban Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP), 13-ban Godó Beatrix (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) kapta a legtöbb voksot. Listán 34-5 lett az arány a felek között. A kormánypártok…
A négy évvel ezelőtti értékre emelkedett a részvételi arány 17 órára
Amíg délelőtt még a 2018-as és a 2014-es között “félúton” volt a részvételi hajlandóság a mai országgyűlési választáson, napközben ez erősödött és lényegében majdnem elérte a 2018-as arányokat. A Nemzeti…
“Sokkal egyszerűbb azt mondani: jó ez így. De nem jó.”
Miért (lett) olyan, amilyen; és miben lehetne más Salgótarján belvárosa? Erről beszélt a Salgótarjánban nevelkedett, Ybl Milkós-díjas építészmérnök Dévényi Tamás, aki a völgyváros csapatával járta végig a megyeszékhely központját. A…
Útfelújítás kezdődik a Gorkijon, a Beszterce-lakótelepen és a városi rendőrkapitányság környékén
Közel nettó 60 millió forintból végez útfelújításokat Salgótarjánban a Bitunova Útfenntartó és Emulziógyártó Kft. – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Összesen 12 és fél ezer négyzetméternyi úttest újul meg két vagy…
Van-e köze a rokkantaknak a Rokkanthoz és hol volt Salgótarjánban a Késmárki utca?
A Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiadásában 1989-ben jelent meg Hlavacska Edit gondozásában a Salgótarján utcanevei című kiadvány, mely néhány esetben talán még a helytörténetben jártasabb városlakók számára is szolgálhat újdonságokkal,…