Bejegyzések címke alapján
Zenthe Ferenc Színház
92 bejegyzés
Nyilvános főpróbán lesz látható a Zenthe Ferenc Színház új gyermekelőadása
A Magyar Dráma Napja alkalmából ingyenesen megtekinthető, nyilvános főpróbát tart vasárnap A háromfejű király című gyermekdrámából a Zenthe Ferenc Színház. Ahogy arról korábban a 3100.hu is hírt adott, Kenéz Ágoston…
Párizsi vénkisasszonyok indulnak kalandos útra a Zenthe Ferenc Színház új darabjában
Kamaratermi bemutatóra készül a Zenthe Ferenc Színház, mely a fővárosi Karinthy Színházzal közösen állítja színpadra Pierre Notte – Két néni, ha megindul című darabját. Mint az a salgótarjáni teátrum közleményében…
Szeptember végén mutatja be új gyermekelőadását a Zenthe Ferenc Színház
Hamarosan egy új gyermekelőadással örvendezteti meg közönségének legkisebb tagjait a Zenthe Ferenc Színház. A salgótarjáni teátrum társulata a napokban kezdte meg Kenéz Ágoston – A háromfejű király című gyermekdrámájának olvasópróbáit,…
Több mint 7700 nézőt fogadtak az idei Zenthe Nyár előadásain
Minden eddiginél nagyobb látogatottságot hozott a 6. Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár: a Zenthe Ferenc Színház szabadtéri fesztiváljának történetében sosem váltottak még ilyen magas arányban jegyet a nézők az egyes programokra –…
Elismeréseket is átadtak a Zenthe Nyár teltházas nyitóestjén
Teltházzal indult el hétfő este a Zenthe Ferenc Színház immár hatodik alkalommal megrendezett szabadtéri színházi fesztiválja, a Zenthe Nyár. A nyitóesten a salgótarjáni teátrum mutatta be a Naftalin című zenés…
Hétfőn indul a Zenthe Nyár
Jövő hétfőn kezdetét veszi a 6. Zenthe Nyár Salgótarján főterén. A közönség összesen 11 előadást láthat a Zenthe Ferenc Színház július 20. és augusztus 12. között megrendezett szabadtéri színházi fesztiválján.…
Minél több itthoni előadásra és a gyermekek, fiatalok megszólítására törekszik a Zenthe Ferenc Színház
Bemutatta a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyarat, valamint 2026/2027-es évadát a Zenthe Ferenc Színház. A csütörtöki sajtótájékoztatón azonban nem csak erről, hanem a most záruló évadról és a teátrum célkitűzéseiről…
A Szent Péter esernyője századik előadását ünneplik a Zenthe Ferenc Színházban
Századik alkalommal játssza a Zenthe Ferenc Színház a Szent Péter esernyője című előadást. A színházi körökben mérföldkőnek számító pillanat csütörtök este jön el a Mikszáth-darab életében, szinte napra pontosan tíz…
Moliére vígjátékát mutatja be csütörtökön a Zenthe Ferenc Színház
Nápolyban játszódik, de a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban játsszák Molière „Scapin furfangjai” című darabját, melyet csütörtök este fognak bemutatni Dénes Viktor rendezésében – közölte a salgótarjáni teátrum. A modern komédia…
Interaktív elemekkel színesített kiállítás nyílt Hegedűs Márk színházi fotóiból
Szín-lelés a Zenthében címmel nyílt kiállítás Hegedűs Márk fotográfus színházi fényképeiből a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában. A kedd délutáni megnyitón Susán Ferenc, a Zenthe Ferenc Színház művészeti igazgatója felidézte:…
