Minden eddiginél nagyobb látogatottságot hozott a 6. Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár: a Zenthe Ferenc Színház szabadtéri fesztiváljának történetében sosem váltottak még ilyen magas arányban jegyet a nézők az egyes programokra – olvasható a salgótarjáni teátrum közleményében.
Mint felidézték, a város főterén bő három hét alatt tizenegy estén kínáltak szórakozást a színház, illetve a zene kedvelőinek. A programsorozatot a teátrum saját produkciója, a Naftalin című zenés bohózat bemutatója nyitotta meg. A Bozó Andrea által rendezett darabot – melyben a Budapest Bár is közreműködött – két estén is műsorra tűzték. A folytatásban Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója koncertezett a nógrádi megyeszékhelyen, majd számos szórakoztató darabot, musicaleket és vígjátékokat, de egy rock operát is láthatott a közönség.
A közleményben úgy fogalmaztak: „az idei Zenthe Nyár sikere nem csak a több mint 7700 nézőben, a három – pótszékkel is – telt házas előadásban mérhető, hanem azokban az azonnali visszajelzésekben is, amelyek szerint a közönség jól érezte magát és már várják a következő, 2027-es Zenthe Nyarat is”.
Most azonban az őszi-tavaszi évad következik a színház életében, melynek első előadása szeptember 16-án a Bűntény a kecskeszigeten lesz a kamarateremben, míg az első premiert – a Két néni, ha megindul című darab bemutatóját – szeptember 24-én tartják.
