Ahogy az elmúlt években, úgy idén is csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiváljához a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum. Az intézmény októbertől egészen november közepéig több különféle témában is készül programokkal.
Október 21-én, szerdán Honismereti Kirándulást tartanak, melynek célpontja Eresztvény lesz. A résztvevők ellátogatnak a Dornyay Házba, ezt követően pedig a környéken is szétnéznek majd. Ugyanezen a napon, a Magyar Festészet Napjához kapcsolódva filmvetítéssel tisztelegnek a kortárs magyar festészet egyik meghatározó alakja, a Munkácsy Mihály-díjas Lóránt János Demeter előtt.
Október 22-én, csütörtökön egy közös völgyvárosi sétára invitálják az érdeklődőket, mely során egy kicsit más szemmel fedezik fel Salgótarjánt. A plakáton szereplő, eredeti dátumhoz képest egy héttel később, október 27-én Fodor Miklós történész, a múzeum igazgatóhelyettese tart majd előadást „Ifjúsági mozgalmak Salgótarjánban – Leventék” címmel, kapcsolódva a közelmúltban megnyílt időszaki kiállításhoz.
November 2. és 6. között a Mohács 500 emlékév alkalmából tartanak előadásokat a múzeum régészei: Bodó Balázs a Nógrád megyei török hadjáratokról fog beszélni, míg Szolnoki Tamás arról mesél majd, milyen volt szűkebb régiónk várainak helyzete az oszmán-török hódítás árnyékában. Nem marad el a hagyományos várostörténeti vetélkedő sem, melyet november 3-án és 4-én rendeznek meg általános- és középiskolás diákok számára.
A Dornyay Béla Múzeum mindezeken túl még számos más programmal készül, ezekről bővebben közösségi oldalukon, honlapjukon és az oszifesztival.hu honlapon lehet tájékozódni. A programokra és foglalkozásokra előzetes bejelentkezés szükséges, ennek részletei az alábbi plakáton olvashatók.

