Laptopot, egyéb műszaki cikket és termékeket, továbbá több mint másfél millió forintot zsákmányolt két járműből az a 21 éves salgótarjáni elkövető, akit azóta elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Mint ismertették, a férfi múlt kedden, az esti órákban épp egy salgótarjáni bérház előtt gyalogolt, amikor felfigyelt egy ott parkoló kisteherautóra, amelynek hátsó, raktér felé nyíló ajtaja résnyire nyitva volt. A férfi kinyitotta a járművet, és a rakodótérben elhelyezett többféle édességet, valamint tisztálkodó- és tisztítószereket közel négyszázezer forint értékben dézsmálta meg.
Pár nappal később, szintén a vármegyeszékhelyen, ugyancsak egy nyitva hagyott autót rámolt ki, melyből céges dokumentációkat, több mint másfél millió forintot, laptopot és más értékes elektronikai cikket lopott el. A salgótarjáni nyomozók azonban hamar a tolvaj nyomára bukkantak és elfogása után előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmények elkövetését elismerte. Az ellopott céges iratokat és elektronikai eszközöket a nyomozók megtalálták és lefoglalták, azt a tulajdonosnak visszaadták.
A nyomozás során kiderült, hogy a férfi a cselekményét nem egyedül követte el, közreműködött egy ismerőse is, aki az ellopott édesipari és vegyipari termékek eladásában is segédkezett, őt a nyomozók még keresik, elfogatóparancsot adtak ki ellene – tették hozzá a közleményben.