Közel 350 millió forint támogatást költhet Salgótarján önkormányzata egy integrált közlekedésinformatikai rendszer létrehozására – írtuk még a nyáron. Akkor a városháza azt közölte, hogy egy olyan integrált közlekedésinformatikai rendszert hoznak létre, ami komplex szolgáltatástervező, forgalomirányító, utastájékoztató és jarműdiagnosztikai funkcióival jelentősen növeli majd a helyi járati autóbuszközlekedés attraktivitását.
Korábbi kérdésünkre az önkormányzat jelezte: a projekt első fázisában jelölik ki azt a tíz megállóhelyet, melyekbe a járművek tényleges érkezési idejét mutató eszközöket telepítenek. Nem ezek lesznek az első megállóhelyi kijelzők a városban. Hét évvel ezelőtt, 2013 tavaszán zárta le a Nógrád Volán Zrt. azt a projektet, melyben – egyebek mellett – GPS alapú járműkövető rendszert alakítottak ki, LED kijelzőket szereltek fel a buszokra és összesen 12 darab napelemes utastájékoztatót helyeztek ki Nógrád megye négy városának egyes megállóiban.
Salgótarjánban további tíz megállóba kerülnek ilyen tájékoztató kijelzők, az eszközöket fogadó profilok betonozása már megtörtént. Az érintett megállók:
- a gépipari technikum előtt (a városközpont felé),
- a Vásártéren (mindkét oldalon),
- a Rákóczi út 30. előtt (a városközpont felé),
- a piacnál, a Bajcsy-Zsilinszky úton (Zagyvapálfalva felé),
- a Beszterce-lakótelepnél (a városközpont felé),
- az új köztemetőnél (a városközpont felé),
- az Idősek Otthona előtt (a városközpont felé),
- a TESCO előtt (a Bányagépgyár felé),
- a zagyvapálfalvai SPAR-nál (a városközpont felé).
Egy műholdas helymeghatározáson alapuló forgalomirányítási rendszert már az említett projekt részeként bevezettek Salgótarjánban (az InfoTransit felület napjainkig elérhető), itt azonban mostanság messze nem teljes körű a tájékoztatás. A városháza Városfejlesztési Irodája korábban kérdésünkre közölte, hogy a projektben nem ezt a rendszert fejlesztik tovább, hanem egy teljesen újat alakítanak ki. A minta budapesti Futár rendszer lesz – erről már korábban is írtunk.
Ehhez a projekthez kapcsolódik több településrész fő közlekedési útvonalának kerékpárosbaráttá alakítása is. Ez lényegében kerékpáros nyomok kijelölését jelentette Baglyasalján (a Petőfi úton) 2,5 kilométeren, a Beszterce-lakótelepen (a Camping úton) bő fél kilométeren, továbbá Zagyvapálfalván (a Csokonai úton) bő 1700 méteren.