Bejegyzések címke alapján
kerékpározás
16 bejegyzés
Az eddiginél is több kerékpárút épülhet a következő években Nógrád megyében
Nógrád megye egyre több településén találkozhatnak a közlekedők kerékpáros létesítményekkel, a tervek szerint a következő években pedig még az eddiginél is több kerékpárút épülhet szűkebb régiónkban – erről Skuczi Nándor,…
Két keréken az utakon – A legfontosabb szabályok a kerékpáros közlekedésben
Magyarországon napjainkban tízből három-négy ember pattan biciklire napi vagy heti rendszerességgel, a kisebb városokban és a községekben egyaránt, így Nógrád megyében is egyre többen kerékpárral jutnak el úti céljukhoz. Fontos…
Három plusz egy látványosság, melyekhez elvezetnek Nógrád megye kerékpárútjai
Az utóbbi években Nógrád megyében egyre több helyen épültek kerékpárforgalmi létesítmények – ezek az utak amellett, hogy sokak munkába járását segítik, gyakran érdekes látnivalókhoz is elvezetnek. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány olyan…
Táblákkal hívják fel a figyelmet a kerékpárosok biztonságos kikerülésére
A kerékpárosok biztonságos kikerülésére figyelmeztető táblákat helyeztek el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyei munkatársai Salgótarján és Balassagyarmat térségében. Az akció a “Másfél méter” kampányhoz kapcsolódik, melynek célja, hogy…
A Somoskőújfalut és Eresztvényt összekötő erdei nyomvonal lett az Év Erdei Kerékpárútja
A Somoskőújfalu és Eresztvény között húzódó bicikliút nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja címet az Országos Erdészeti Egyesület pályázatán – számolt be a karancs-medves.info. Mint írják, az egyesület közleményében ismertette:…
Folytatódhat a kerékpárút építése?
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése csütörtöki ülésén utólagosan hagyta jóvá a Közlekedés Operatív Program keretében meghirdetett “Kerékpárút hálózat fejlesztése” (KÖZOP-3.5.0-09-11) támogatására történő pályázat benyújtását. Az utólagos jóváhagyás oka az volt,…