Az országos átlagnál jelentősen erőteljesebben alakult a lakosság természetes fogyása 2021-ben Nógrád megyében: a születéseket meghaladó halálozás bő 10 ezrelékes volt, azaz emiatt csaknem 2000 fővel csökkent a megye lakosainak száma.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében főleg a belföldi elvándorlás, Békés, Tolna és Nógrád megyében a természetes fogyás, ezen belül is az átlagosnál jóval magasabb halálozás csökkentette a népesség lélekszámát – közli elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal.
A belföldi vándorlási különbözet 2020-ban még pozitív volt: ha kevéssel is, de többen költöztek Nógrádba, mint a megyéből el. A trend 2021-ben viszont minimális mértékben megfordult: alig többen költöztek el, mint amennyien érkeztek.
A további adatokkal való összevetésből az is kiolvasható, hogy mintegy 100-150 fővel többen tértek haza a tartósan külföldön tartózkodók közül, mint amennyiben a tavalyi évben emellett döntöttek.
2021-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Tolna és Nógrád megye lakossága csökkent a legnagyobb mértékben, 1 százalék feletti értékkel: míg 2021 elején 192 909 fő élt szűkebb régiónkban, addig idén január elsején 191 023. A megyei csökkenésből Salgótarján markánsan kivette részét: soha korábban nem csökkent olyan mértékben a megyeszékhely lakóinak száma, mint 2021-ben.