Felújítják a Balassi Bálint Megyei Könyvtár épületét

Közel 450 millió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert Salgótarján önkormányzata a Balassi Bálint Megyei Könyvtár energetikai korszerűsítésére.

Az intézmény még 1988 júniusában költözött a Finta József által tervezett, Kassai sori épületbe. A jelentős alapterületű, többszintes könyvtár állapota mára leromlott, fenntartása pedig jelentős költségekkel jár. Az önkormányzat ezért a teljes épület energetikai felújítását tervezi, mellyel jelentős összegeket takaríthatnak meg a későbbiekben.

A felújítás célja, hogy az intézmény hosszú távon is takarékosan üzemeltethető legyen.

Közvetlen célkitűzés a káros anyag kibocsátás mérséklése is. A projektnek köszönhetően ez is megvalósulhat, és csökkenhet a szén-dioxid kibocsátás. Végül, de nem utolsó sorban rendezett, egészségesebb körülmények várják majd a könyvtár olvasóit és dolgozóit.

A kivitelezés során külső hőszigetelést kap az épület, megújul a homlokzat tetőszigetelése, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a csapadékelvezetést. Emellett részlegesen felújítják a villamos- és fűtési rendszert, valamint napelemet is telepítenek, mely hozzájárul az energia-megtakarításhoz.

A munkaterületet november 12-én adták át, a felújítás várhatóan közel másfél évet vesz igénybe. A felújításra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban a város számára elkülönített, összesen 9,2 milliárd forintos keretből nyílik lehetőség.

 

Kiemelt fotó: Látványterv a felújításról – megmarad a könyvtár épületének jelenlegi arculata (Grafika: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata)