Indul az utolsó aszfaltozási fázis a salgótarjáni Rákóczi úton, november közepén már korlátozások nélkül lehet majd közlekedni – számolt be a nógrádi megyeszékhely önkormányzata.
A város honlapján elérhető, folyamatosan frissülő tájékoztató szerint az úttesten jelentősebb, a forgalomra is hatást gyakorló munkavégzés már csak a gépipari technikum és az Üvegfúvók szobor között van folyamatban. Ezen a héten az aszfalt kopóréteg terítését közvetlenül megelőző munkálatokat végzi el a kivitelező. Az aszfalt kopóréteg terítésének folyamata pénteken kezdődik, a gépipari technikum és a Forgách Antal út között, továbbá a Kilczer-ház és a Papberek út között, az aszfalerősítő háló leterítésével. Ezt a szakaszt jövő hétfőn aszfaltozzák.
A folytatásban, jövő héten egy-egy adott szakaszon az aszfalterősítő háló, majd másnap az aszfalt kopóréteg terítésével fog előrehaladni a kivitelezés.
Azt írták: amennyiben sem az időjárás, sem más, előre nem látható körülmény nem hátráltatja a munkálatokat, a kivitelező november közepére befejezi az úttest aszfaltozását. November második felében tehát már csak az út környezetében végzendő, befejező munkálatok lesznek folyamatban.
Az aszfaltozási munkálatok következtében előreláthatólag november 6. és 9. között lezárják a Papberek út torkolatát, majd november 9. és 10. között az Üvegfúvók szobornál az Úttörők úti kereszteződés déli (egykori öblösüveggyár kerítése melletti) ágának torkolatát is. November 10. és 13. között a Munkás út és a Faiskola út torkolatát zárják le, valamint november 13-án, délután néhány órára lezárják a Papberek út torkolatát is.
Hozzátették: a Forgách Antal út és a Huta út torkolataiban legfeljebb félpályás lezárásra fog sor kerülni. Ezek a kereszteződések – útszűkület mellett – folyamatosan járhatók lesznek. Az aszfalt kopóréteg terítésének napjain több szakaszon is lámpás forgalomirányítás várható, emiatt jelentősebb torlódás alakulhat majd ki a Rákóczi úton.
