Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1860 bejegyzés
Bűnügyi felügyelet alatt is folytatta a dílerkedést egy salgótarjáni férfi
Bűnügyi felügyelet hatálya alatt is folytatta a drogkereskedelmet egy férfi, akit múlt vasárnap fogtak el a rendőrök Salgótarjánban – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A helyi lakos ruházatának átvizsgálásakor két…
Körforgalom épülhet a Rákóczi úton
Körforgalom épülhet Salgótarjánban a Rákóczi, a Huta és a Forgách Antal utak kereszteződésében – erről Kreicsi Bálint számolt be közösségi oldalán. A város polgármestere ismertette: a közgyűlés múlt csütörtöki döntésével…
Akár az ingatlanszerzést és a lakcímlétesítést is feltételekhez köthetik a települések a jövőben
A helyi önazonosság védelméről szóló törvényről tartott Közösségi Értékvédelmi Konzultációt Nógrád vármegye polgármesterei számára Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden. Szabó Sándor főispán köszöntője után…
Felülvizsgálják a 21-es főút Salgótarjánt elkerülő szakaszának eddig elkészült terveit
A 21-es számú főút Salgótarjánt elkerülő szakaszának fejlesztéséről tartott tájékoztatót a város közgyűlésének csütörtöki ülésén Pántya József út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkár. Mint azt Pántya József felidézte, Lázár János…
Két Nógrád vármegyei céget ismertek el Észak-magyarországi Innovációs Díjjal
Idén februárban már második alkalommal adták át az Észak-magyarországi Innovációs Díjat Miskolcon. A Magyar Tudományos Akadémia Területi Bizottsága, illetve a három észak-magyarországi gazdasági testület – a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Heves és…
Gazdasági fórumot rendeztek Salgótarjánban, hasznos információkkal gazdagodhattak a vállalkozók
A salgótarjáni vállalkozások előtt aktuálisan nyitva álló pályázati lehetőségekre, illetve a különböző köztestületek, kamarák, szövetségek által nyújtott szolgáltatásokra hívták fel a figyelmet a vármegyeszékhely önkormányzata által rendezett gazdasági fórumon. Az…
A minőségirányítás működtetése a duális képzőhelyeken – mire érdemes figyelni a megvalósítás során?
A duális képzőhelyek számára a minőségirányítás nemcsak a nyilvántartásba vétel feltétele, hanem a mindennapi működés fontos része is. A kamara arra hívja fel a figyelmet, hogy a minőségcélok megvalósulásának vizsgálata,…
Kiraboltak egy idős nőt Salgótarján központjában
Őrizetbe vették a rendőrök azt a szlovák állampolgárt, aki a minap kirabolt egy idős nőt Salgótarjánban – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Tájékoztatásuk szerint a 30 éves férfi múlt szombaton…
Már lovas járőrök is vigyáznak a rendre Kelet-Nógrádban
Szerda délelőtt hivatalosan is megkezdte szolgálatát a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Lovas Szolgálatának második egysége Karancslapujtőn. Az ünnepélyes szolgálatkezdés előtt Kuti Gábor rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának megbízott…
A Rákellenes Világnap alkalmából rendeztek vetélkedőt Salgótarjánban
Az „Egyediként is együtt!” mottóval rendezte meg idén a Rákellenes Világnap alkalmából tartott vetélkedőjét a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete kedd délután a…
