A hazatérés napját ünneplik vasárnap Somoskőújfalun, a települést ugyanis 98 évvel ezelőtt, 1924. február 15-én csatolták vissza hazánkhoz Csehszlovákiától.
Somoskőújfalu és Somoskő az 1920-as trianoni döntés következtében közel négy évig volt a szomszéd állam része. A visszacsatolás több éves tárgyalássorozat eredményeként történt meg, amelyben nagy érdemei voltak Krepuska Géza orvosprofesszornak, Liptay B. Jenőnek, a Rimamurányi Vasmű Rt. igazgatójának és Auer Pál jogi szakértőnek is.
A két község visszacsatolását 1999 óta a Somosi Kultúráért Egyesület és a Somoskői Váralja Egyesület kezdeményezésére a hazatérés napjaként ünneplik, míg 2017-ben az országgyűlés a Hazatért falu címet adományozta a két határmenti községnek.
Az évforduló alkalmából vasárnap délelőtt fél tíztől, a Hazatérés emlékműnél rendez ünnepséget Somoskőújfalu önkormányzata, ahol Becsó Zsolt országgyűlési képviselő mondja majd el emlékező gondolatait.