Bejegyzések címke alapján
Somoskőújfalu
39 bejegyzés
Idén is várják az alkotásokat a Somosi Mézeskalácsfaluba

Idén már ötödik alkalommal hívják Somoskőújfalu lakosságát a Somosi Mézeskalácsfalu elkészítésére – derül ki a település közösségi oldalán megjelent felhívásból. Az alkotásokat még egy szűk hónapig, egészen december 18-ig várják…
Szúrópróbaszerűen tartanak ellenőrzéseket a szlovák-magyar határnál
Szlovákia csütörtöktől ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzéseket a magyar határon, az intézkedés egyelőre október 14-ig lesz hatályos, később azonban meghosszabítható – erről szerdai ülésén döntött a pozsonyi kormány. A Konzuli Szolgálat…
Vétségek és bűntettek sorát fedte fel egyetlen salgótarjáni közúti ellenőrzés
Volt itt minden, mint a búcsúban. Ezzel a címmel kiadott közleményében ismertette a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság annak a hétfő délutáni gépjárműellenőrzésnek az eredményét, melynek helyszínéről a sofőr őrizetbe, utasa pedig…
Két hétre visszaáll a határellenőrzés Szlovákia felé
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának közlése szerint északi szomszédunk a GLOBSEC Nemzetközi Biztonsági Konferenciára tekintettel, közbiztonsági okokból vezeti be a határellenőrzést 2023. május 24-től egészen 2023. június 8-ig. A…
Okos közösséget építettek Somoskőújfaluban
Az Interindustria Tudásközpont Alapítvány 2012-es megalakulása óta kiemelt céljának tartja Nógrád vármegye, különösen a Kelet-Nógrád területén élők életminőségének fejlesztését és a terület népességmegtartó erejének növelését. Ezt a munkát leginkább a…
Egy hétig vágányzár lesz Somoskőújfalu és Hatvan között
Pályakarbantartási munkálatokat végeznek április 17-23. között a 81-es számú Hatvan-Somoskőújfalu vasútvonalon, emiatt egy héten át valamennyi szerelvény helyett vonatpótló autóbusz közlekedik majd – közölte a MÁV-START. Somoskőújfalu felől Hatvan irányába…
Nógrádban is jócskán adott feladatot a tűzoltóknak a viharos szél
Szombaton délig tizennégy, a viharos széllel kapcsolatos lakossági bejelentés érkezett a katasztrófavédelem Nógrád vármegyei főügyeletére. A legtöbb esetben kidőlt fákhoz és leszakadt faágakhoz riasztották vármegyénk hivatásos és önkéntes tűzoltóit. Az…
Grúz embercsempészeket fogtak el Salgótarjánban
A közterületi állomány és a tevékenység-irányítási központ összehangolt munkájának köszönhetően fogtak el két embercsempészt csütörtökön Salgótarjánban – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Ismertetésük szerint a rendőrségre csütörtök délelőtt, fél…
Előbb Salgótarjánban, majd Somoskőújfaluban is drogdílert fogtak a rendőrök
A múlt héten Salgótarjánban, szerdán pedig Somoskőújfaluban csaptak le drogkereskedőre a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai. A salgótarjáni nyomozók előbb azt a 27 éves helyi lakost fogták el, aki több felnőttnek és…
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Somoskőújfalu polgármestere augusztus 20-án
Magyarországból és Somoskőújfaluból is akkor lesz virágzó ország, illetve virágzó település, ha minden jóakaratú ember összefog, közös céljaik elérésben pedig vállvetve segítik egymást – mondta Tábori Anita, Somoskőújfalu polgármestere a…