Október 20-án, szerdán jelentették be a 17. Média Építészeti Díja döntőseit, amelyek közül három kategória tíz-tíz projektje a szintén szerdán indult közönségszavazáson versenyez – köztük van a pásztói Magyar Szentek Katolikus Óvoda átalakítása is.
Az Építészfórum idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díja versenyét, melynek célja, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakmának, de az építészet iránt érdeklődőknek is bemutassa – közölték a szervezők az MTI-vel.
Az Épület kategória finalistái közé jutott a pásztói Szent Imre téren álló Magyar Szentek Katolikus Óvoda hátsó szárnyának átalakítása is, melyet Szacsvay Gergely, Szederkényi Lukács és Ghyczy Dénes Emil terveztek. A projekt bemutatásából kiderül: a több mint száz éves épület utcafrontra néző szárnyát még 2015-ben újították fel, a kert végében lévő, hátsó szárny azonban még renoválásra várt.
A négyfős bíráló bizottság elnöke idén Indira van't Klooster, az ARCAM Amszterdami Építészeti Központ vezetője volt, emellett a zsűriben olyan szaktekintélyek kaptak helyet, mint Jakub Moravcik és Cosmina Goagea, valamint Nagy Csaba, az Archikon vezető tervezője.
A projekt során a hátsó épületrészben egy szertárral kiegészített tornatermet, egy új, 20 fős foglalkoztatót, mosdót, teakonyhát, egy sószobát és egy kisebb raktárt alakítottak ki, továbbá egy olyan világos, üvegezett folyosót is építettek, ahonnan minden helyiség megközelíthető. Utóbbi különlegessége, hogy egyedi, fából készült, cikk-cakk alakban haladó álmennyezetet kapott.
A pásztói katolikus óvoda hátsó szárnyának felújítása a funkcióhoz illő, őszinte és játékos eszközökkel teremt izgalmas környezetet – fogalmaztak az ismertetőben.
A közönség október 31. éjfélig szavazhat az Építészfórum honlapján. A Média Építészeti Díja eredményhirdetését nyilvános gála keretében tartják meg november 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A program során a döntősök épület és terv kategóriában élőben prezentálják munkáikat a szakmai és médiazsűri előtt. Az esten kiderül, hogy melyik épület és terv bizonyult a legjobbnak, kik nyerték a közönségdíjakat, valamint a különdíjakat is átadják az esemény partnerei.
Volt már korábban is Nógrád megyei épület a zsűri és az érdeklődő közönség előtt: 2019-ben a salgótarjáni Beszterce tér felújítását válogatták be a legjobbak közé.
A 15. Média Építészeti Díja finalistái között a Beszterce tér felújítása
Az egyik legjelentősebb magyarországi építészeti elismerés díjait november 8-án adják át Budapesten.