Két év kihagyás után idén visszatér Salgótarján nagy múltú összművészeti fesztiválja, a Tarjáni Tavasz – számolt be a Salgótarjáni Rendezvény és Médiaközpont.
Mint írták, a tradíciók megtartása mellett lényeges átalakítások is történtek idén, hiszen a fesztivál visszatérése mellett a megyeszékhely várossá nyilvánításának századik évfordulóját is ünnepli. Az egyik ilyen változás a fesztivál logóját érinti, mely 30 év után nyugdíjba vonul, és helyét egy modern, fiatalos dizájn veszi át, amely az önkormányzati rendezvényszervező cég reményei szerint ugyanannyira belopja majd magát az emberek szívébe, mint ahogy elődje tette.
A programsorozat idei szlogenje a “Színnel, Szívvel, Szabadon!” lesz, mely a közlemény szerint kiválóan összefoglalja, milyen rendezvények várják az érdeklődőket a következő két hónapban: változatos, szívhez közel állók. A Tarjáni Tavasz ezúttal is az összefogásról szól majd, ám meglehet, kicsit másképp.
Színes kulturális programok várják a közönséget
A Tarjáni Tavasz nyitónapján, április 4-én a táncé lesz a főszerep, ahogy április 24-én, a Tánc Világnapján is. A fesztivál nyitó délutánján a Nógrád Táncegyüttes perdíti táncra a Fő teret, majd este a Százszorszép – Száz év krónikái című várostörténeti táncszínházi előadással lép színpadra az együttes, mellyel a megyeszékhely történelmének fontos állomásait idézik fel. Színházi előadásokban sem lesz hiány, a következő hetekben a nézők többek között megismerhetik Káin és Ábel történetét, Pindroch Csaba és Verebes Linda tolmácsolásában pedig szórakoztató, szívszorító, őszinte történeteket hallhatnak a férfi és a nő kapcsolatának állandó bonyodalmairól.
A képzőművészet szerelmeseit Salgótarján centenáriuma alkalmából számtalan kiállítás várja a város több pontján. A József Attila Művelődési Központban kiállított Balázs János festmények megtekintése mellett két alkalommal is rendhagyó tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. Április 21-én újabb kiállítás várja majd a közönséget, Balázs János alkotásait ugyanis egy másik méltán híres művész, Oláh Jolán munkái váltják.
A Tarjáni Tavasz részeként – az Ukrajnában zajló háborúra reflektálva – ezúttal olyan programokat is szerveztek, melyek az összetartás, az összefogás, a béke és a biztonság fontosságát hangsúlyozzák: április 10-én jótékonysági koncertet rendeznek, míg április 23-án Együtt, szabadon címmel koncertezik Caramel Salgótarjánban. A fesztivált a május 31-i zárónapon a több mint 50 éve pályán lévő, legendás zenész, Bródy János koncertje koronázza meg. A Tarjáni Tavasz részeletes eseménynaptára elérhető a Rendezvény- és Médiaközpont honlapján, illetve a Tarján Neked műsorfüzetben.
A közleményben kiemelték: a hagyományos programokról idén sem mondanak le. Kisebb-nagyobb újítással, csavarral ünneplik meg a költészet napját, az anyák napját, a Szeretetnapot, valamint a kicsik és nagyok kedvenceit, a Városi Majálist és a Városi Gyermeknapot.