Tamási Ildikó és Kriston Péter, a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakterületének vezetője és osztályvezetője a közfoglalkoztatás programok koordinálásában és végrehajtásában betöltött jelentős szerepükkel és kiemelkedő szakmai tevékenységükkel érdemeltek ki elismerést – olvasható a kormányhivatal közleményében.
A tíz éve bevezetett és működtetett közfoglalkoztatási rendszer a munkaerőpiacon hátrányban lévő személyek számára ma a legfontosabb felzárkózást segítő foglalkoztatáspolitikai eszköz, amely – programjai révén – széles körben kínál átmeneti foglalkoztatási lehetőséget azon hátrányos helyzetű célcsoportoknak, akiknek önálló álláskeresésük nem vezet eredményre.
Az elmúlt tíz év sikereihez és a feladatok eredményes megvalósításához a kormányhivatalok közfoglalkoztatásért felelős munkatársai is nagymértékben hozzájárultak, ezért a Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság a napokban elismerésben részesítette azon kormánytisztviselőket, akik munkájukkal a 10 éves közfoglalkoztatás programjainak koordinálásában és végrehajtásában jelentős szerepet töltöttek be.
A Belügyminisztérium Színháztermében megrendezett ünnepségen Réthy Pál, a szaktárca közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára emlékplakettet adott át Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője és Kriston Péter közfoglalkoztatási osztályvezető részére, az elmúlt tíz évben a közfoglalkoztatási programok megvalósításában tanúsított kiemelkedő szakmai tevékenysége, elkötelezett és lelkiismeretes munkája elismeréseként.
Szabó Sándor kormánymegbízott munkatársai elismeréséhez gratulálva azt hangsúlyozta: a foglalkoztatási szakterület jelentős eredményeket tud felmutatni.
Az elmúlt években 22 milliárd forint feletti összköltségű projektekben, több mint 22 ezer Nógrád megyei álláskeresőt segítettek többek között képzésekkel vagy bérjellegű támogatásokkal, hogy minél eredményesebben érvényesülhessenek a munkaerőpiacon – ismertette Szabó Sándor.
Csökkenő létszámmal működik, de továbbra is fontos a közmunkaprogram
A Nógrád megyei munkaerőpiaci folyamatokon belül az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált a közfoglalkoztatásból történő kivezetés: hat év alatt kevesebb, mint a felére csökkent a közfoglalkoztatásban részt vevők havi átlagos száma, ami jelenleg 3500-3800 fő körül mozog. Ennek ellenére Nógrád megyében a közfoglalkoztatásnak továbbra is kiemelt szerepe van és lesz, mivel a munka világából tartósan kiszorultak egy részének az elsődleges munkaerőpiac továbbra sem tud megfelelő munkát biztosítani.
A közfoglalkoztatás keretében dolgozók közel kétharmada alacsony iskolai végzettségű, szakmunkásvizsgával csak ötödük rendelkezett. Ennek okán kiemelt szerepet kap az érintettek képzése is: az elmúlt években közel 5000 fő vett részt különféle képzéseken, melyek céljai között megtalálhatók voltak úgy kulcskompetenciák fejlesztését célzó, mint szakképesítést adó képzések is. Nógrád megyében a közfoglalkoztatottak munkabérére, a programokban megvalósuló tevékenységek eszközigényére és a képzésekre jelenleg évente nagyságrendileg mintegy 3 milliárd 200 millió forintot fordít a kormány, mely összeg meghatározó részét a hazai költségvetés biztosítja – olvasható a kormányhivatal közleményében.