Őshonosnak számító tölgy- és egyéb elegyfajokkal erdősítik majd újra azon lucfenyvesek helyét, melyeket az elmúlt hetekben termeltek, illetve épp most és a következő hetekben termelnek le a salgói, medvesi térségben (is). A somoskőújfalui alagút közelében ez már megtörtént, az előállt “tájkép” heves indulatokat gerjesztett. Az erdőjárók reakciója érthető, a látvány meghökkentő.
Azt ugyanakkor érdemes tudni, hogy a lucfenyőnek sosem volt “élőhelye” a mai Magyarország területe, lucfenyveseink meghatározó részben egy 20. század közepi “jó szándékú próbálkozás” eredményei. Ráadásul a lucfenyvesek iránt érzett gyász kapcsán azt is meg kell említeni: ha a klímaviszonyok változásának intenzitása fennmarad, az erdők iránt érzőknek és aggódóknak lassacskán az elegyetlen, egykorú bükkösöktől való búcsúra is fel kell készíteni a lelküket.
Mi történik?
A nyár során a somoskőújfalui erdei alagút környékéről az Ipoly Erdő Zrt. letermelte a lucfenyőket. Feltételezhetően a klímaváltozás okozta kedvezőtlen időjárási körülmények hatására a lucfenyő gyantatermelő (védekező) képessége lecsökkent, így a szúbogarak, majd egyéb másodlagos károsítók hatása azt eredményezte, hogy nemes egyszerűséggel kiszáradt, elpusztult az erdő. A terület sorsát az elmúlt néhány év pecsételte meg, de a gyakran erre járók már jó ideje láthatták, hogy “szenvednek” a fák, maga a látvány hiába adott egyedi karaktert még ezen állapotában is az alagút környékének.
Ennek az erdőrészletnek a letermelése azonban – sajnos – csak a kezdet volt, további helyszínek következnek. Az Ipoly Erdő Zrt. kitermelésre vonatkozó felhívása alapján most éppen az Eresztvény és Salgó vára közötti Várberek-patak-völgyének (a köznyelvben Mesevölgynek) legfelső részén; a fennsíkon a Medves-Magosa alatt, az egykori Medvespuszta közelében; a Medves Hotel “fölött”, a fennsíkról a kőbányák felé vezető turistajelzés mentén; továbbá egy, az előbbiektől kevésbé frekventált területen, a Boszorkány-kőtől nyugatra is érintettek ezekben a hetekben a lucfenyvesek.
Most összesen 9 hektár erdőről van szó a térségben. Ezen felül több további, az Ipoly Erdő Zrt. vagyonkezelésében lévő erdőterületen is folyik ilyen tevékenység, Salgótarjánhoz legközelebb Vizslás-Újlak határában.
A munkálatokat követően gyors ütemben következik a vágásterületek erdősítésre alkalmas állapotba hozása. Az erdészet már közzétette több ilyen lucfenyő állomány tekintetében is a vágásterületen visszamaradt faanyag és tuskók lezúzására és marásása is az ajánlattételi felhívását, a Salgótarján környéki erdőkben jellemzően idén október 31-ig szükséges majd elvégezni ezeket a munkálatokat.
Szinte ezzel párhuzamosan zajlik majd több érintett erdőrészlet körül is a vadkárelhárító kerítések telepítése. A szintén az Ipoly Erdő Zrt. által közzétett felhívásból kiderül: a kerítések az azok tetejére feszített műanyagbevonatú huzallal együtt több mint két méter magasak lesznek. Érintettek Karancsalja és Kercseg-lapos közötti, inászói, Salgó és Pécskő környéki erdőrészletek, továbbá az említett somoskőújfalui helyszín is. Minden esetben a makkvetéssel és/vagy csemeteültetéssel elvégzett erdősítést fogják védeni a vadkárelhárító kerítések. Az erdőfelújítást az időjárás függvényében ahol csak lehet, még idén ősszel megkezdik, de azt mindenhol meg kell majd valósítani legkésőbb jövő tavasszal. Ez egyébként törvényi kötelezettség is.
A természetvédelemmel egyeztetett munkálatok zajlanak
A természetvédelmi szempontok maximális figyelembevételével, szoros együttműködésben a Bükki Nemzeti Park szakembereivel, az Ipoly Erdő Zrt. gondosan tervezte a meg munkálatokat – közölte az erdőgazdaság. Aláhúzták: a területbejárás során hozott döntések alapján minden erdészeti beavatkozás a természetvédelmi előírások betartásával történik.
Az eresztvényi, mesevölgyi helyszín apropóján hozzátették, hogy úgy itt, mint a többi érintett területen az újraerdősítés során külön figyelmet fordítanak arra, hogy az őshonos lombos fafajok – mint a bükk, a tölgy, a kőris és a juhar – erdősítésével egy ellenállóbb és biodiverzitásban gazdagabb erdőt hozzanak létre. Ezek a fajok jobban alkalmazkodnak a változó klimatikus viszonyokhoz, továbbá hosszú távon biztosítják majd a terület erdővegetációjának stabilitását is.
Az Ipoly Erdő Zrt. felhívta a figyelmet, hogy a munkálatok ideje alatt elkerülhetetlen, hogy a balesetek megelőzése érdekében ideiglenesen lezárjanak néhány turistaútvonalat, emiatt kérik a lakosság türelmét és megértését. A korlátozásokat a munkálatok befejeztével azonnal feloldják, az újonnan létrehozott erdők fejlődésének figyelemmel kísérése pedig új élményeket nyújthat majd a kirándulók számára – tették hozzá.
Éppen a napokban volt 35 éve, hogy a mozaikos védetté nyilvánításokat követően, szerves egységként létrejött a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet. Erről nem csak mi emlékeztünk meg, a fenntartó Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is így tett. Ehhez a témához kapcsolódva azt írják: a legnagyobb probléma napjainkban a lucfenyő pusztulása, mely elsősorban a monokultúrás ültetvényekben jelentkezik, de sújtja a szálanként álló egyedeket is.
Az összefoglaló szerint ezen állományok hazai fák alkotta élőhelyekre történő cseréje hosszú távú természetvédelmi célként volt megfogalmazva, ennek végrehajtását azonban fokozatosan tervezték megvalósítani. A havária miatt egyben felértékelődtek a pusztulással még nem, vagy kevéssé érintett erdőállományok, mint az erdei- fekete-, de akár a sima- vagy duglászfenyvesek.
A Karancs-Medves vidékét is formálta az erdőtelepítések korszaka
Magyarországon az érdemi fásítások története a 19. században kezdődött, de igazán nagy léptékben a 20. században valósult meg, egyben jelentősen átalakította egyes tájaink arculatát. A kezdeti fásítási kísérletek többnyire valamilyen probléma elhárítását szolgálták – ilyennek tekinthető a homokkötés vagy a porviharok megfékezése. A trianoni döntést követő fásítási programok célja azonban a határon kívül maradt erdőterületek miatt jelentkező faanyaghiány enyhítése volt.
Magyarország erdőségei az első világháború előtt 7,3 millió hektáron terültek el, vagyis az ország akkori területének 25,8 százalékát foglalták el. Hazánk erdőterülete a trianoni döntés következtében 85 százalékkal csökkent, mivel az erdőkben leggazdagabb tájak – a Kárpátok és Erdély hegyvidékei – a határokon kívül kerültek. Magyarországon 1920-ban 1,1 millió hektár erdő maradt, amely az ország területének mindössze 11,8 százalékát tette ki. Ez a hatalmas faanyagveszteség óriási gazdasági problémát jelentett, hiszen különösen az erdőkben szegény alföldi tájakon a faigényt addig a Kárpátokból elégítették ki.
Trianon után az alföldfásítási törekvések jelentek meg elsőként, elsősorban a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan futóhomokos és szikes puszták, valamint pangóvizes területek fásításával. Próbálkoztak homokon a fehér akáccal és a feketefenyővel, szikeseken a keskenylevelű ezüstfával, ártereken a nyárfajokkal és az amerikai kőrissel, de a zöld juhar, a nyugati ostorfa és a kései meggy telepítési kísérletei is ebben az időben kezdődtek. A túllegeltetett, sekély talajú középhegységi lejtőkön, azaz a “kopárokon” ekkor a feketefenyő telepítése vált gyakorlattá.
Salgótarján és Somoskőújfalu környékén sem volt ez másként, bár bővelkedett erdőben a térség, messze nem annyira, mint most – elég csak a múlt század közepéről származó archív tájképekre tekintenünk.
Ma már tudjuk, hogy a nem őshonos élőlények nagy példányszámban történő betelepítése esetén figyelni kell a faj spontán terjedésének veszélyére, illetve arra, hogy az őshonos fajok ne szoruljanak ki a betelepítés következtében. A korabeli szakirodalmat olvasva érezhető, hogy ezek a szempontok akkoriban nem merültek fel: csak a száraz, leromlott termőhelyeket elviselő, azokon fejlődni képes fafajokat keresték.
Azt ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy az erdészek akkor ezekre a fafajokra egyfajta előtelepítésként tekintettek, azaz később igényesebb fajokkal tervezték lecserélni az állományokat.
A telepített erdők között ma legnagyobb részesedésű az akác (a jelenlegi erdőterület 20 százaléka), a fenyőfajok (főleg erdei- és feketefenyő, együtt közel 15 százalék), valamint nemesnyár (bő 6 százalék).
A fásítási programok eredményeként 1920 és 2020 között közel duplájára növekedett Magyarország erdőterülete, de a siker csak félsiker. Sajnos időközben az is világossá vált, hogy az idegenhonos telepített fajok egy része hajlamos a spontán terjedésre, élőhely-átalakításra és az őshonos fajok kiszorítására. A fentebb említett, fásításokra javasolt fajok egy része napjainkra veszélyes özönfaj lett. A zöld juhar, az amerikai kőris, a keskenylevelű ezüstfa, a kései meggy, a nyugati ostorfa ma már magától is terjed, és számos területen komoly gazdasági és természetvédelmi kárt okoz.
Esetenként az erdőművelésben is problémát jelentenek azáltal, hogy nehezítik a természetszerű erdőállomány felújulását. Ennek nemes egyszerűséggel az az oka, hogy többnyire gyorsabban nőnek, mint az őshonos, de minden szempontból sokkal értékesebb fafajok, például a tölgyek – olvasható a Magyar Természettudományi Múzeum trianoni döntési utáni homok- és kopárfásítások történetét feldolgozó összefoglalójában.
Az idei év fája, a bükk lesz a következő áldozata a klímaváltozásnak
Az erdészeti gyakorlatban klímajelző fafajokkal, illetve faállománytípusokkal jellemzik és határolják el a termőhelytipológia egyes klímaosztályait (így a bükkös, a gyertyános-tölgyes, a kocsánytalan tölgyes, illetve cseres, valamint az erdőssztyepp klímát). A szakemberek a termőhelyi tényezőket (így a klímát, a hidrológiát és a talajtípust) alapjaiban véve állandónak tekintették, napjainkra azonban ezek közül a klíma igen dinamikusan változó tényezővé vált.
Jelen pillanatban az egész Cserhát-vidék erdészeti tájon mindösszesen az erdők 2,2 százaléka tartozik az erdészeti klímakategorizálás szerinti bükkösök közé, az időről időre újraszámított erdészeti szárazsági mutató alapján pedig már nincs is bükkös klíma errefelé.
Ezen térségen belül bár a Karancs-Medves magasabb régióiban gyönyörködhetünk bükkerdőkben, klímakategória szerint ugyanakkor a vidék (már) egy az egyben a gyertyános-tölgyes besorolásba tartozik.
Az, hogy mégis megél a környék felsőbb régióiban az eredendően a még magasabb térségek körülményeit preferáló, az idei év fájának megválasztott bükk, elsősorban lokális, sajátos mikroklimatikus viszonyoknak köszönhető. (Természetesen a Salgótarján környéki hegyektől magasabb régiókkal is bíró Mátrában és Börzsönyben az ittenitől úgy az erdőkben, mint klímaosztályozás szerint is magasabb a bükkösök aránya.)
Erősödni fog az erdőssztyepp térnyerése
Az Országos Erdészeti Egyesület adatai szerint amíg 1961-ben Magyarország területének 5 százaléka volt bükkös klímába sorolható, 2010-re ez a szám 2 százalékra csökkent.
Az előrejelzések szerint pedig a bükkös klíma a 2041-2071 közötti időszakra teljesen eltűnik hazánk területéről.
Ezzel szemben jelentősen nő majd az erdőssztyepp klíma térfoglalása: 1961-ben 19 százalék, 2010-re már 25 százalék az arány, míg a prognózis a 2041-2071 közötti időszakra már akár 80 százalékot vetít előre. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Magyarországra – a változás jelenlegi ütemével számolva – néhány évtizeden beül a napjainkban Dél-Ukrajnában, Kelet-Romániában uralkodó klimatikus viszonyok lesznek jellemzőek.
Mindez a jelenlegi trendek mellett azt jelenti, hogy néhány évtized múlva az alacsonyabb tengerszint feletti magasságra jellemző társulások, azaz vidékünkön a gyertyános-tölgyesek, a kocsánytalan tölgyesek, illetve a cseresek “húzódnak” majd egyre feljebb a hegyoldalakon. Ezzel párhuzamosan az alacsonyabban fekvő tájakon egyre nagyobb teret hódít majd az erdők, gyepek és cserjések változatos mozaikja alkotta erdőssztyepp, vagy más néven erdős puszta.
