Bejegyzések címke alapján
állásbörze
15 bejegyzés
Jelentősen csökkent az álláskeresők száma Nógrádban is
Hosszabb időtávon és éven belül is jelentősen csökkent az álláskeresők száma Nógrádban. Napjainkra a nyilvántartásban szereplők száma immáron stabilan a 2012-es csúcsérték kevesebb mint fele. A tendencia megegyezik az országos…
Salgótarjánban rendezi a következő tavaszi állásbörzét a kormányhivatal
Balassagyarmat, Pásztó és Bátonyterenye után május 16-án, azaz jövő kedden Salgótarjánba érkezik a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal tavaszi állásbörzéje. A kormányhivatal közleménye szerint az érdeklődőket a Városi Sportcsarnokban várják majd 9…
Salgótarjánban indul a megyei állásbörze-sorozat
Több mint kétezer nyitott álláshely várja az érdeklődőket csütörtökön kilenc óra és dél között a Nógrád Megyei Kormányhivatal első őszi állásbörzéjén Salgótarjánban, melynek a városi sportcsarnok ad otthont – hívta…
Állásbörzéket és pályaválasztási kiállításokat is rendez ősszel a Nógrád Megyei Kormányhivatal
A Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakterülete hagyományos módon minden járásban állásbörzéket rendez októberben és novemberben az álláskeresők részére, emellett pedig pályaválasztási kiállításokra is várják majd a továbbtanulás után érdeklődő fiatalokat…
Szécsényben indul a megyei állásbörze-sorozat
Áprilisban és májusban minden nógrádi járásba eljut a Nógrád Megyei Kormányhivatal ingyenesen látogatható állásbörzéje. A szervezők április 21-én, csütörtökön reggel kilenc órától délig elsőként Szécsényben, a művelődési központban várják az…
