Visszaadták a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói az egyik helyi gyülekezetnek azokat az értékeket, melyeket a napokban lopott el egy férfi – derül ki a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
A rendőrségre szeptember 25-én érkezett bejelentés, miszerint előző éjszaka egy salgótarjáni egyház gyülekezeti komplexumából valaki több értéket is ellopott. Az eltulajdonított tárgyak között volt a sértett pénztárcája, a benne lévő iratokkal és készpénzével, valamint egy nagy értékű kerékpár és több kerti szerszámgép, melyek összértéke közel félmillió forint.
A rendőrkapitányság nyomozói a sikeres felderítő munka eredményeként rövid időn belül beazonosították, elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves férfit, aki elszámoltatása során beismerte tettét. A hatóság tagjai az ellopott értékeket is megtalálták, melyet csütörtökön visszaadtak a gyülekezet lelkészének.