Közismereti és szakmai pedagógusok részére szervezett szakmai bemutatót a Szent Lázár Vármegyei Kórház skill laborja – közölte az intézmény.
Tájékoztatásuk szerint a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézmény pedagógusainak Dr. Demján Mónika főorvos, skill labor felelős mutatta be a létesítményt. A főorvosnő elmondta, hogy a projekt során összesen 17 orvos és diplomás ápoló vett részt instruktor képzésen, a laborban zajló oktatásokat ők vezetik.
Az eddigi tapasztalatok szerint a legnagyobb igény az ápolási, szakápolási tevékenységek, az alapszintű reanimáció, a sürgősségi, életet veszélyeztető kórképek elhárítására irányuló készségek, valamint az aneszteziológia és intenzív terápia manuális beavatkozásainak elsajátítására mutatkozott – magyarázta a főorvosnő.
Dr. Demján Mónika kifejtette: a skill labor olyan szimulációs eszközökkel felszerelt egység, ahol orvosok és egészségügyi szakdolgozók, orvostanhallgatók és ápolóképzésben résztvevők gyakorolhatják a betegellátást, illetve ahol valósághű körülmények között oktathatók a diagnosztikus, terápiás, köztük életmentő beavatkozások – mindez kockázatmentes, korszerű és magas színvonalú eszközökkel felszerelt környezetben.
A fejlesztés részeként egységes skill oktatási-képzési programot dolgoztak ki, melyhez módszertani kézikönyv és az eszközök szakszerű használatát bemutató módszertani útmutató is készült. A labor a kórház “GY” jelű épületében kapott helyet, ahol egy elméleti oktatóterem, egy demonstrációs terem, egy műtő bemosakodó helyiséggel, egy ultrahang gyakorló terem, egy operátori helyiség, valamint eszközraktár és öltözők is találhatók.
Csikos Dóra Rendelőintézeti-gondozói igazgató, skill laborasszisztens az esemény kapcsán hangsúlyozta: a helyi egészségügyi szakközépiskolások gyakorlati képzése, valamint az iskolával való jó kapcsolat és együttműködés már több évtizedes múltra tekint vissza.