Az idei évben tizenegy Salgótarjánban praktizáló orvost jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra.
Az elismerést 2017-ben alapította a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány, ekkor volt ugyanis 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon – ismertették.
A közönségdíjat régiónként egy-egy, illetve a fővárosból két orvosnak ítélik oda. Nógrád vármegye, így Salgótarján doktorai az észak-magyarországi régióban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye orvosaival versengenek az elismerésért.
A Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórházból nyolc orvost terjesztettek fel a díjra. Köztük van Dr. Al-Maktari Fahmi kardiológus, osztályvezető főorvos; Dr. Csiszár László ortopéd-traumatológus; Dr. Deme Anna csecsemő- és gyermekgyógyász főorvos; Dr. Kadlót Péter reumatológus, osztályvezető főorvos; Dr. Szekeres Pál sebész, érsebész, osztályvezető főorvos; Dr. Szelényi Zoltán traumatológus, főorvos; Dr. Tamaskovics Bálint sugárterápiás és klinikai onkológus szakorvos, részlegvezető főorvos, valamint Dr. Tótok Fanni reumatológus.
Jelöltek továbbá két, a városban praktizáló háziorvost: Dr. Bencze Sándort a Petőfi Sándor úti háziorvosi rendelőből, valamint Dr. Farkas Zsuzsannát a Beszterce téri háziorvosi rendelőből. A salgótarjáni jelöltek között van Dr. Dinu Roland, a Salgó Klinika dentoalveoláris sebésze is.
A közönség legkésőbb március 10-ig adhatja le szavazatát, ezen az oldalon. A Díjátadó Gálát a tervek szerint április 10-én rendezik meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.