Nyílt napokat tartanak az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál

Változatos programokkal várják az érdeklődőket az idei Magyar Nemzeti Parkok Hetén – számolt be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

A rendezvényt ezen hétvégén, a Gödöllői Királyi Kastélyban nyitják meg, ahol az ország összes nemzeti parkja bemutatkozik. A látogatók átfogó képet kapnak hazánk természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról, valamint bekapcsolódhatnak a hagyományőrző kézművesek munkájába is. A jövő héten, azaz szeptember 13. és 19. között minden nemzeti park, így a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága is gazdag programkínálattal, izgalmas kalandtúrákkal és családi programokkal hívja fel a figyelmet a természet értékeire.

A Magyar Nemzeti Parkok Hetéhez csatlakozott az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkja is, ahol az előzetesen regisztráltaknak nyílt napokat tartanak szeptember 18-án és 19-én – a „Kulturális örökségünk kívül-belül az Ősmaradványoknál” című programsorozattal egyben a Kulturális Örökség Napjain is képviselteti magát a Palóc Pompei.

Mindazok, akik előre bejelentkeznek, délelőtt kilenc és délután négy óra között ingyenesen tekinthetik meg az Ősfenyő Belépő fogadóépület interaktív kiállításait, a Bükkábrányi fák védőépületét, valamint a Miocén Erdő arborétumát is. Mindemellett térítésmentes túrákat is indítanak: szombaton a látogatóközponttól, míg vasárnap a bükkábrányi fák mellől indul tárlatvezetés. Az előzetes regisztrációról és a programokról további információ a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján található.

 

Kiemelt fotó: Az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület egyik bemutatócsarnoka (3100.hu Fotó: Komka Péter)