“Köszönjük szépen, elegünk van!”

Ezt üzenték hétfőn délelőtt azok a karancsaljaiak, akiknek elegük lett abból, hogy a településen keresztülvezető úton közlekedők közül sokaknak már lassacskán természetes lesz az, hogy nem tartják be a sebességhatárokat. A probléma nem csak Karancsalja sajátja, a Karancs-völgye összes településén tapasztalható.

Az akció szükségességéről mi magunk is megbizonyosodhattunk: útban az eseményre ketten is voltak Karancsalja határától a községi parkig tartó rövid szakaszon, akik nem bírták a megengedett sebességhatárnak megfelelő tempónkat és kielőztek minket.

A demonstráció résztvevői üzenetük nyomatékosításaként hétfőn délelőtt kétszer tizenöt percre – rendőri biztosítás mellett – le is zárták az utat a helyi általános iskola és a községi park között. A teljes lezárás ideje alatt iskolások, óvodások, szüleik és a demonstráció támogatói közösen vonultak át az oktatási intézményektől a parkban található szabadtéri színpadhoz, ahol Mede Zsuzsanna, a Karancsaljáért Alapítvány kuratóriumi tagja foglalta össze a közlekedésbiztonsági kampányként is értelmezhető demonstráció miértjét.

Ennek a közlekedésbiztonsági kampánynak az elsődleges célja az, hogy felhívjuk a figyelmét minden hatóságnak arra, hogy “köszönjük szépen, elegünk van”! Abból, hogy féltenünk kell gyermekeinket, hogy azért kell kíséret melléjük, mert a szülők nem szívesen, izgulva engedik őket egyedül útjukra. Célunk azonban az is, hogy a közlekedési kultúra fontosságát tudatosítsuk az itt lakókkal. Hogy – a sebességi határok betartásán túl – például ne biciklizzünk a járdán, vagy ne álljunk meg a várakozni tilos táblánál az iskola előtt. Ezek kiragadott példák, de szemléltetik: azt szeretnénk, ha mi, itt lakók példamutatóak lennénk abban, hogy hogyan kellene azoknak is viselkedniük, akik áthaladnak a falunkon.

Ezt követően a felvonulás résztvevőinek bemutatták azokat az információs táblákat, melyeket a község határaiban állítanak majd fel az önkormányzattal együttműködve. Ahogyan azt az alapítvány részéről megfogalmazták: “Ez tartósan jelzi majd békés tiltakozásunkat.” Mede Zsuzsanna kérdésünkre elmondta: véleménye szerint a probléma egyébiránt nem csak Karancsalja sajátja, azt a Karancs-völgye összes települése tapasztalja és viseli.

A demonstráció miatt megállított autósok közül többeket megkérdeztünk, és bár volt, aki nem örült a kényszerpihenőnek, abban azonban mindenki egyetértett, hogy az akciónak okot adó probléma létezik, és valahogyan megoldást kellene rá találni. Bár az alapítvány demonstrációra való felhívásában kiemelték, hogy a békés megoldásokat keresik (ezért ők sebességmérő készülékek elhelyezésében vagy a büntetések előtérbe helyezésében egyelőre nem gondolkodnak), a résztvevőkkel beszélgetve többen is azon véleményüknek adtak hangot, hogy mégis szükség lenne rá.

Egyesek a gyakoribb rendőri, sebességmérési jelenlétet hiányolták. Mint azt egyesek szintén megfogalmazták: a pusztán a járművek sebességét mutató, “megelőző célzatú” kijelző sem megoldás, a renitens szabálytalankodók ugyanis – ismerve őket – véleményük szerint lehet, hogy egyenesen versenyt csinálnának abból, hogy minél nagyobb értéket érjenek el.

A hétfő délelőtti demonstráció során bemutatott táblát a település mindkét végén, napokon belül elhelyezik majd.

Az alapítvány kuratóriumi tajga köszönetet mondott mindazoknak, akik a kampány megvalósításában segédkeztek: a rendőrség részéről Kristóf Szabolcsnak, Sulyok Oszkár Jánosné polgármesternek, a közútkezelő oldaláról Imre Tamásnak, a polgárőrségtől Visnovszky Zoltánnak, továbbá a karancsaljai önkormányzat dolgozóinak és a helyi képviselőtestület tagjainak. Megköszönte segítő hozzáállását továbbá Somoskői Zoltánné iskolaigazgatónak és a tantestület tagjainak, Sasváriné Gregus Ildikó óvodavezetőnek és az intézmény dolgozóinak, a FIRKA dekorációs műhelynek, Kovács Péternek, az iskolásoknak és az óvodásoknak, valamint az ő szüleiknek, továbbá mindenkinek, akik pozitívan álltak a megmozduláshoz.

1 Comment

  1. 1.Kezdjük ott, hogy széles gyalogos járdát és bicikliutat kell építeni, hogy ne a főúton (vagy a szélén) kelljen haladni azoknak, akiket nem véd kaszni.

    2.Emellett természetesen az autósoknak is be kell tartani az 50-et. Viszont mindig lesz olyan, aki nem tartja be hisz nem utópiában élünk, emiatt is szükséges az 1. megvalósulása.