Két sorozattolvajt is őrizetbe vettek a salgótarjáni nyomozók a napokban – derül ki a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
A rendőrség tájékoztatása szerint az egyikük, egy 49 éves salgótarjáni nő a megalapozott gyanú szerint 2023 novemberétől összesen 14 alkalommal követett el kisebb kárértékű lopásokat, túlnyomórészt különböző élelmiszer- és ruházati boltokban, valamint drogériában és italnagykereskedésben. A gyanúsított a lopásokkal több mint 220 ezer forint kárt okozott, amelynek csak a töredéke térült meg az ellopott termékek visszaadásával.
A nő utoljára december végén, Salgótarján egyik élelmiszerüzletében, egy alufóliával kibélelt kézitáskába rejtve próbált meg édességet lopni közel 18 ezer forint értékben, ám a bolt személyzete tetten érte, és a hatóság kiérkezéséig visszatartotta az elkövetőt.
A másik bolti szarkát, egy 47 éves helyi férfit hétfőn érték tetten bolti lopáson egy salgótarjáni hipermarketben, amint 43 ezer forint értékű tisztítószerekkel megpakolt szatyorral fizetés nélkül akart távozni a vevőtérből. A gyanú szerint ugyanez a férfi – 31 éves nő társával együttműködve – tavaly novemberben egy nap alatt három salgótarjáni üzletből lopott konyhai gépeket, parfümöket és tisztítószereket összesen 210 ezer forint értékben, amelyekkel elmenekült.
A folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopások miatt a büntetett előéletű 49 éves nőt és a szintén többszörösen büntetett 47 éves férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányság vizsgálói hétfőn, a lakásukon fogták el. A rendőrök a gyanúsítottakat előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták őket, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.
A férfi által elkövetett lopásokban közreműködő 31 éves salgótarjáni nőt szintén elfogták, előállították a rendőrkapitányságra és kihallgatták – tették hozzá a közleményben.