Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani a Salgótarján és Cered között közlekedőknek csütörtökön – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség közlése szerint a hegyi útvonal Tajti-lapos és Cered közötti szakaszán versenyautó-tesztelésre kerül csütörtökön 9 és 15 óra között. Az erre tartók emiatt időszakos útlezárással és rendőri forgalomirányítással találkozhatnak.
Az előző évek tapasztalatai alapján emellett megnövekvő forgalomra is számítani lehet errefelé, miután immáron sokadik alkalommal és várhatóan ezúttal is érdemi érdeklődéssel kísérve, Bútor Róbert teszteli majd Citroen C3 WRC versenyautóját. A várhatóan ismét jelentős érdeklődés okán a szervezők részletes tájékoztatót adtak ki, melyből kiderül: az autóval érkezők a ceredi temető előtti füves területen tudnak majd parkolni. Azt kérik, hogy az érdeklődők ezt a – bérelt – területet használják parkolásra, szemben a pálya mellett lévő többi lehetőséggel, miután utóbbiak magánkézben vannak és erre a célra nem használhatók.
Bútor Róbert az érdeklődőket arra kérte, fokozottan tartsák be a biztonsági előírásokat és a teszt biztonsági személyzetének utasításait, egyben a szurkolókat körültekintő és fegyelmezett magatartásra kérte.
A tájékoztatás szerint a versenyautó tesztelésére Ceredről “felfelé” kerül majd sor, a lezárt szakaszon várhatóan 20-25 perces időközönként fogják átengedni az erre tartó forgalmat.