Bejegyzések címke alapján
autósport
20 bejegyzés
A Salgó Rallye-k világát idézi meg a hétvégén az I. Salgó R-Cup Challenge
A legendás Salgó Rallye-k világát idézi meg az I. Salgó R-Cup Challenge, melyet az előttünk álló hétvégén rendez meg az R-Cup Challenge csapata. Az indulóknak vasárnap öt gyorsasági szakaszt kell…
28. alkalommal adták át a salgótarjáni sportdíjakat
A tavalyi évben – csapatok esetében a 2022/2023-as szezonban – legkiemelkedőbb eredményeket elérő salgótarjáni sportolók vehették át díjaikat a városházán pénteken. A beérkezett javaslatok alapján a legjobbakról a kijelölt bizottság…
Másodosztályú ralifutamról egyeztet Salgótarján önkormányzata
Várhatóan március 22-24. között, az ORB2 és az ORB3 számára, egy aszfaltos futammal indul majd az idei ralibajnokság, ennek helyszíne még egyeztetés alatt van. Az élvonal (ORB1 és ORC) áprilisban,…
Salgótarjánban érnek majd célba a Palóc Classic Regularity Rallye résztvevői
Harmadik alkalommal rendezik meg a 30 évnél idősebb autók számára a Palóc Classic Regularity Rallye autós eseményt az előttünk álló hétvégén (2023. augusztus 5-én és 6-án). Az esemény itt nem…
Útlezárással kísért napok és esték következnek Salgótarján központjában
A szombati cyclekart bemutató futam, majd a Zenthe Nyár előadássorozatának estéi is útlezárással járnak majd Salgótarján központjában, míg Rónabánya és Cered között vasárnap autóverseny miatt lesz – időszakos – útlezárás.…
Különleges járművek versenyeznek szombaton Salgótarjánban
Nem mindennapi járművek veszik birtokba szombaton a salgótarjáni Fő teret és környékét, itt rendezik meg ugyanis a Cyclekart Hungary Bemutató Futamát, illetve ehhez kapcsolódva a Középmotoros Sportkocsik Találkozóját – az…
Időszakos útlezárás lesz csütörtökön Rónabánya és Cered között
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani a Salgótarján és Cered között közlekedőknek csütörtökön – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség közlése szerint a hegyi útvonal Tajti-lapos és Cered közötti szakaszán versenyautó-tesztelésre…
Vincze Ferenc vezetésével zárult a Salgó Rally első napja
A Vincze Ferenc, Percze Nándor páros (Skoda Fabia R5) az első mátrai szakaszon az élre állt, a péntekre kiírt hat gyorsaságiból ötöt ők nyertek, így a nap végén 16,7 másodperces…
Salgó Rally – Új éllovas lehet összetettben az idény első aszfaltos futamán
Nagy csata várható a pénteken és szombaton sorra kerülő Salgó-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei második futamán, melyen az élmenők számára az lesz a tét, hogy melyik páros veszi át…
Körvonalazódnak a Salgó Rally gyorsasági szakaszai
Bár a hivatalos versenykiírásban még nem közölték a gyorsasági szakaszok pontos helyszínét a szervezők, a várható forgalomkorlátozásokról megjelent lakossági tájékoztatókból már körvonalazódnak Salgó Rally helyszínei. Az előzetes információk szerint a…
