Idén is az Országzászló Emlékhelynél tartotta megemlékezését a Nemzeti Összetartozás Napján Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Az ünnepségen Huszár Máté, a város alpolgármestere osztotta meg gondolatait, aki beszédében felidézte, hogy a Trianoni békediktátum következményeként Magyarország elvesztette területének kétharmadát, iparának 38 százalékát, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, miközben a magyarság egyharmada került az új határokon túlra. Többek között Somoskőt és Somoskőújfalut is elcsatolták az országtól, a két község pedig csak évekkel később, 1924-ben lett újra hazánk része – emlékezett Huszár Máté.

Az alpolgármester kifejtette: a Trianoni béke igazságtalan és megalázó volt, a békeszerződés pedig elhibázott.
Mint mondta, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük, ami történt, de azt sem, hogy Trianon gúzsba kösse a cselekvést, megbénítsa a közös gondolkodást. Nem tehetjük meg, hogy átadjuk magunkat a nemzeti önsajnálatnak, mert azzal lemondanánk arról, hogy itt és most tegyünk valamit azokért, akiknek életét még ma is ez a nyomasztó hagyaték határozza meg – fogalmazott Huszár Máté.
Az alpolgármester beszédében arról is szólt, hogy közös örökségünkben, a Kárpád-medencében összpontosul nemzeti közösségünk ereje, itt épültek és épülhetnek újra az egy évzázaddal ezelőtt elveszett kapcsolatok.

Huszár Máté kiemelte továbbá: köszönetet kell mondani azoknak, akik immár 102 éve minden nap éltetik és erősítik a magyarság összetartozását, hiszen az elcsatolt területen élő magyarok is szerves részei a nemzetnek, határokon átívelő összetartozás tudatuk pedig mindenki számára példaértékű. Huszár Máté beszédében aláhúzta: a Trianon okozta traumát nem elfelejtenünk kell, hanem a Nemzeti Összetartozás Napjaként megélni.
Az alpolgármester beszéde után a budapesti Szép Ernő Színház műsorát tekinthették meg a résztvevők, melyben Dóka Andrea és Szinovál Gyula színművészek, valamint Kósa Zsolt énekes, előadóművész működtek közre, az ünnepség ez követően koszorúzással zárult.