Hazatérés 100 címmel hirdetett fotópályázatot hirdetett a Somosi Környezetnevelési Központ Somoskőújfalu Magyarországhoz történő visszacsatolásának 100 éves évfordulója alkalmából.
Amint az a 100,4 Rádió 1 egyik ma reggeli helyi hírblokkjában elhangzott: a felhívás szerint a centenáriumi évhez kapcsolódó események és helyszínek bemutatása, valamint a hazatérés 100. évfordulójához kapcsolódó értékek egyedi ábrázolása a pályázat céljai.
Az alkotásokat egészen november 10-ig várják, a beérkező fotókat szakmai zsűri bírálja majd, de közönségszavazásra is bocsátják majd a felvételeket. További információ Somoskőújfalu Község Önkormányzatának közösségi oldalán érhető el.
Az ünnepélyes díjátadót és a pályázatra érkezett alkotásokból összeállított kiállítás megnyitóját december 14. tartják majd – hangzott el a legutóbbi közönségmérés alapján országos összevetésben is kiemelkedő hallgatottsággal bíró 100,4 Rádió 1-en.