A pénzbeli juttatások mellett a felsőoktatási felvételihez is plusz pontokat nyerhetnek mindazok, akik tartalékos katonai szolgálatra jelentkeznek. Erről, illetve a feltételekről és a további részletekről Vincze Zoltán százados, a Salgótarjánban működő hadkiegészítő és toborzó iroda munkatársa beszélt a 3100.hu-nak.
Ahogy arról portálunk is beszámolt, június közepén indult és jelenleg is fut a Magyar Honvédség legújabb toborzókampánya “Szeretem, megvédem!” jeligével. A kampány célja a tartalékos komponens létszámának a növelése: továbbra is keresik azokat az állampolgárokat, akik elkötelezettek Magyarország, illetve lakhelyük védelme iránt.
Mint ismertette, tartalékosnak minden 65 év alatti állampolgár jelentkezhet, aki megfelel a bekerülési feltételeknek, és sikeresen teljesíti a kötelező egészségügyi és pszichológia követelményeket. A mostani kampány kezdete óta Nógrád vármegyében is sokan érdeklődtek az ügyfélszolgálaton, közülük pedig többen szerződést is kötöttek.
Akár 64 többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételihez
A bekerülési feltételeket sikeresen teljesítők a szerződéskötést követően alapkiképzést kell, hogy végrehajtsanak, ami egybefüggően vagy akár moduláris rendszerben is teljesíthető. A szűkebb régiónkban jelentkezők elsősorban az utóbbi, hétvégénként történő kiképzésre számíthatnak. A tartalékos szerződés időtartama minimum két év, ami négy hónap próbaidővel indul.
A plusz pont beszámításának lehetősége alapvetően a tartalékos juttatási rendszer részét képezi és kiterjed a teljes tartalékos állományra, ennek feltétele, hogy a kiképzést legalább hat hónap egybefüggő időszakban kell végrehajtani. A tartalékos további hat hónappal meghosszabbíthatja a kiképzést, amellyel lehetősége van a szakkiképzés folytatására.
Szakkiképzés nélkül alapkiképzést teljesítő tartalékos 16 többletpontra jogosult, amennyiben legalább hat hónapos szolgálatot teljesített. Az, aki a hat hónapos szolgálati ideje alatt a szakkiképzést is végrehajtotta, 32 többletponttal gazdagodhat. További hat hónapos szolgálat vállalásával és a szakkiképzés folytatásával újabb 32 többletpont szerezhető, így összesen akár 64 plusz felvételi ponttal lehet nekivágni a felvételinek – magyarázta a salgótarjáni toborzó iroda munkatársa.
A már említetteken túl újdonságként jelentkezik a korábbiakhoz képest, hogy bruttó 500 ezer forint toborzópénz, afféle „ajánlási bónusz” jár az önkéntes tartalékos katonának, ha a közreműködésével – ajánlásával – a legénységi állományba kerülő szerződéses állományú vagy tartalékos katona az alapkiképzés teljesítését követő hat hónapon túl is szolgálati viszonyban áll.
Nógrád vármegyén belül Salgótarjánban, a Bartók Béla út 10. szám alatt várják az érdeklődőket, akik telefonon, a 06 32 416-622-es telefonszámon, illetve e-mailben, a nograd.toborzo@mil.hu címen is kaphatnak további tájékoztatást, de lehet jelentkezni online, az iranyasareg.hu/tartalekos honlapon is.