Kétszázadikként csatlakozott a Magyar Termék Védjegyet használó vállalatok csoportjához a Nógrádi ropit gyártó Unió Coop Zrt. – olvasható a Magyar Termék Nonprofit Kft. honlapján.
A közleményben kifejtették: amellett, hogy a Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma elérte a kétszázat, a védjegyes termékeké mára megközelítette az ötezret. Az Unió Coop Zrt. szintén fontosnak tartotta, hogy hatalmas népszerűségnek örvendő termékére, a Nógrádi ropira is rákerüljön a magyar eredetet jelző embléma.
Tóth László, a kétszázadik védjegyhasználó cég vezérigazgatója elmondta: ugyan nem ők voltak, akik a hetvenes évek elején kitalálták az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Nógrádi ropit, de amikor 2013-ban hozzájuk került a gyártó és forgalmazó cég, lelkesen felkarolták a terméket.
Nagyon szeretik az emberek, és bármilyen versenyen, teszten is szerepel, mindig nagyon jó pozíciókat ér el. Tehát a kiváló minősége köztudott. Most azt az üzenetet is fontosnak tartjuk eljuttatni a fogyasztókhoz, hogy ez egy ízig-vérig hazai termék; így a ropira és a perecre is rákerül a jól ismert Hazai Termék védjegy – mondta Tóth László.
A jelenlegi gyártási volumen érzékeltetésére ismertette: az éves lisztfelhasználásuk 1100 tonna. Ha az előállított ropogtatnivalókat mind 45-50 grammos kiszerelésbe csomagolnák, akkor ez több mint 20 millió zacskót jelentene.