Palócok – Pápai Károly fotói a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből címmel nyílt meg kedd délelőtt a Dornyay Béla Múzeum új időszaki tárlata, mely eddig nem látott képeken keresztül mutatja be a 19. század végi Palócföldet és annak lakóit.
A megnyitó elején Petik Angelika, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola növendéke énekelt, majd Shah Gabriella köszöntötte a megjelenteket. A salgótarjáni múzeum igazgatója háláját fejezte ki a Néprajzi Múzeumnak, amiért a rendelkezésükre bocsájtották a kiállítás anyagát – hozzátette, ezeket saját tárgyaikkal egészítették ki.
Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere beszédében úgy fogalmazott: a múzeum sokszínű palettát tud bemutatni Nógrád vármegyéről és a világról, ezúttal pedig a palóc vidék értékeit vonultatják fel.
Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója felidézte: Pápai Károly néprajzkutató 1861-ben született Pápán, Palócföldre 1890 nyarán érkezett. Ekkor öt hetet töltött itt, útja során pedig Ipolyságtól egészen a Medves-vidékig járt. 1891 és 1892 nyarán a Bükk-hegységben, elsősorban Bélapátfalván és környékén folytatta a palócok kutatását. Az itt készült közel 100 fotójából – melyeket a Néprajzi Múzeum őriz – látható egy válogatás a most megnyílt tárlaton. A páratlan felvételeken megfigyelhetjük a 19. században élt elődeink jellegzetes arcvonásait, viseletét, életmódbeli sajátosságait is – magyarázta.
Pápai Károly fotóin igyekezett a kiválasztott arcokat szemből és profilból is megörökíteni, sőt méréseket is végzett a lakosokon, emellett pedig a természeti és az épített környezetet is lencsevégre kapta – sorolta Kemecsi Lajos. A Néprajzi Múzeum főigazgatója végezetül leszögezte: bár Pápai fiatalon, mindössze 32 évesen halt meg, munkássága megkerülhetetlen azon néprajzkutatók és antropológusok számára, akik a palócsággal foglalkoznak.
Máté György kurátor, a Dornyay Béla Múzeum néprajzos muzeológusa arról beszélt: missziójának tekinti, hogy a ma kevésbé ismert palóc kutatások, illetve kutatók jobban a felszínre kerüljenek, ennek jegyében készült a Pápai Károly fotóit felvonultató kiállítás is.
Mint ismertette, Pápai Károly arcokat, ünnepi viseleteket is megörökített, másik nagy kutatása pedig a házakra, épületekre irányult, ő jegyezte fel a palóc faházak építésének folyamatát is. Mindemellett foglalkozott népszokásokkal, lakodalmi rigmusokkal, de a Karancsról is sokat írt.
A Palócok – Pápai Károly fotói a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből című kiállítást 2025. február 28-ig láthatja a közönség a Dornyay Béla Múzeumban.