Helyi ügyek
391 bejegyzés
Két ütemben értékesítik a Zöldfa úti önkormányzati bérlakásokat
Kisebb módosítással szavazta meg a Zöldfa úti önkormányzati bérlakások értékesítését csütörtök délelőtti ülésén a salgótarjáni közgyűlés. Összesen 35 darab 38 és 48 négyzetméter közötti alapterületű lakást adnak el 228 és…
Salgótarjánban is segítenek az egyedül maradt kismamáknak
Salgótarján önkormányzata is csatlakozik a babamamatudakozó „Babamama CSOMAG” Programjához, melynek célja, hogy a lehető legtöbb egyedülálló édesanyának nyújtson azonnali segítséget. A babamamatudakozó adatai szerint Magyarországon évente közel 10 ezer olyan…
A Zöldfa úton eladnának, Somlyóbányán lebontanának egyes önkormányzati bérlakásokat
Mintegy félszáz önkormányzati bérlakás sorsáról fog dönteni október végi ülésén a salgótarjáni közgyűlés. A Salgó Vagyon Kft. napirendre tűzött előterjesztése szerint Somlyóbányán négy épület 14 lakását bontanák le, míg a…
Megkezdődik a kerékpárút befejező szakaszának építése
Bár az önkormányzat már közel öt évvel ezelőtt elnyerte a támogatást a várost észak-déli irányban átszelő kerékpárút befejező, negyedik ütemének építésére, a beruházás ezidáig váratott magára. Az önkormányzat a Terület-…
Éves távlaton másfél milliárd forint felett a Salgótarjánnak megítélt rendkívüli és többlettámogatások
Egy éves időtávon immáron 1 milliárd 658 millió forintra emelkedett a salgótarjáni önkormányzatnak megítélt rendkívüli vagy többlettámogatások összértéke. Ebből szűk 1 milliárd forint szabadon felhasználható, mintegy 700 millió forint pedig…
Átadták a Somoskői Látogatóközpont kibővült épületét
Péntek délelőtt, ünnepélyes keretek között adták át a Somoskői Látogatóközpont kibővített épületét. Az Ipoly Erdő Zrt. komplexuma a közelmúltban egy több száz négyzetméteres épületszárnnyal bővült, melyben immár szállóvendégeket is tudnak…
Indulhat az egykori Dornyay turistaház felújítása
Sikeres volt a salgótarjáni, egykori Dornyay turistaház felújítására kiírt közbeszerzési eljárás, így hamarosan megkezdődik a kivitelezés. A Közbeszerzési Értesítőben megjelentek szerint négy ajánlat érkezett a beruházás elvégzésére, a nyertes cég…
Társasház lehetne az üresen álló Kistarján úti épületből
Társasházi lakásokat alakítana ki egy ingatlanfejlesztő vállalat az egykori salgótarjáni számviteli főiskolához tartozott Kistarján úti épületegyüttesben. Ez a salgótarjáni közgyűlés elé a testület keddi ülésén került egyik előterjesztésből derül ki.…
A tehetséges diákokat és tanáraikat díjazták Salgótarjánban
Kedd délután, ünnepélyes keretek között adták át az országos versenyhelyezett diákok, illetve az őket felkészítő tanárok részére adományozott elismeréseket a salgótarjáni Ifjúsági Tanácsadó és Információs Iroda konferenciatermében. A megyeszékhely önkormányzata…
Nyolc kormányhivatali épület újult meg Nógrád megyében
A Nógrád Megyei Kormányhivatal nyolc épületének energetikai célú felújítása készült el 2016 és 2021 között összesen 1,3 milliárd forintból az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával – közölte a…
