„A halálvonatok nem csak ártatlan életeket vittek magukkal, hanem Salgótarján lelkének egy jelentős darabját is” – fogalmazott Kreicsi Bálint, a város polgármestere a holokauszt salgótarjáni áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen.
A városi megemlékezést a hagyománynak megfelelően a Főposta falánál elhelyezett emléktáblánál tartották pénteken, melyet 1994-ben állított a város önkormányzata és a Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre. Az esemény elején Hajdú-Sobor Csaba, a Zenthe Ferenc Színház művésze Radnóti Miklós – „Töredék” című versét adta elő, majd Kreicsi Bálint osztotta meg gondolatait.
A polgármester úgy fogalmazott: „82 évvel ezelőtt a csend és a megmagyarázhatatlan hiány telepedett rá Salgótarján utcáira. Egy hiány, amelyet azóta sem tudunk, és nem is lehet teljesen feldolgozni”. Mint felidézte, 1944 tavaszán a megszállt Magyarországon könyörtelen gépezet indult be, április 14-én pedig a Salgótarjáni Polgármesteri Hivatalba is megérkezett a Belügyminisztérium rideg, embertelen rendelete, és ezzel kezdetét vette zsidó közösségünk tragédiája.
„Városunk polgárait, szüleink, nagyszüleink szomszédjait, barátait és az ő gyerekeiket megfosztották jogaiktól, emberi méltóságuktól, majd szabadságuktól is. Végül pedig, 1944 júniusának elején elindultak a vagonok Kassán át Auschwitzba” – mondta a városvezető.
Kreicsi Bálint kiemelte: a második világháború előtt a helyi zsidó közösség is városunk építő tagjai közé tartozott. Olyan emberek voltak, akik hitték, hogy a lokálpatriotizmus és a közösségért való tenni akarás összekötheti az itt élőket, függetlenül attól, hogy ki milyen templomba jár.
Arról is beszélt: „mély megrendüléssel értesültünk idén áprilisban arról, hogy elhunyt Szegő Andorné, született Ungerleider Zsuzsanna, az utolsó Salgótarjánból elhurcolt holokauszt túlélő. Távozásával városunk történelmének egy pótolhatatlan tanúját veszítettük el, 98 esztendői életútja a 20. század szinte minden viharát és az újrakezdés rendíthetetlen erejét hordozta magában” – fogalmazott a polgármester, aki szerint Szegő Andorné élete bizonyosság volt arra, hogy a szeretet és az élni akarás legyőzheti a gyűlölködést. Hozzátette, az ő és sorstársai története a mi kollektív emlékezetünk részévé vált.
1944 májusának közepétől július elejéig közel félmillió magyar zsidót deportáltak, nagy részük sohasem térhetett vissza otthonába. A nógrádi megyeszékhelyen erre 1944. június 12-én került sor, ekkor több mint kétezer – egyesek szerint 2310 - salgótarjáni zsidót zsúfoltak be marhavagonokba, majd indítottak Auschwitz-Birkenau felé.
„Ki kell mondanunk, nyíltan és egyenesen: az akkori hatalom megbocsáthatatlan bűne ez. Mert a jogfosztás, a kirekesztés és a deportálás nem a semmiből jött. A közöny, az elfordulás, a gyűlölet kikövezte hozzá az utat” – mutatott rá. Kreicsi Bálint kifejtette továbbá: a gyűlölet nem csak az áldozatot pusztítja el, de megmérgezi azt a közösséget is, mely teret enged neki. Az alázat, az emberség és a másik ember méltóságának tisztelete viszont képes közösséget építeni, békét teremteni és megőrizni mindazt, ami emberré tesz minket.
Mint hangsúlyozta, úgy véli, az emlékezés a múlt felidézésén túl ígéret és kötelesség is kell, hogy legyen. Amikor az áldozatok előtt tisztelgünk, meg kell fogadnunk, hogy Salgótarján mindig olyan város marad, ahol nincs helye a gyűlöletnek, a kirekesztésnek, az előítéleteknek, mert az ezekből táplálkozó emberi eszmék mindig csak pusztítást hoznak.
„Az emberi méltóság nem lehet alku tárgya. Olyan közösséget kell építenünk és ápolnunk, ahol minden polgár biztonságban érezheti magát, és ahol a sokszínűség nem elválaszt, hanem gazdagít minket. Pont úgy, ahogy a vészkorszak előtt zsidó polgártársaink tették azt” – szögezte le Kreicsi Bálint.
A városvezető végezetül úgy szólt: Salgótarján nem felejti el áldozatait – azokat sem, akiknek itthon nem jutott sírhely, és akiket csak szívünkben temethettünk el. Kötelességünk nevükben szólni és történetüket továbbadni – mondta.
Ezt követően a „Schindler listája” című filmdráma ikonikus hegedűszólóját játszotta el Tóth Tibor hegedűművész, majd a résztvevők koszorúkkal rótták le tiszteletüket az áldozatok előtt a Főposta falán lévő emléktáblánál. A megemlékezés végül a lélek halhatatlanságát és az öröklétet szimbolizáló kövek elhelyezésével zárult.
