Nógrád megye
218 bejegyzés
Közel egy százalékkal csökkent Nógrád megye lakossága
Egy év alatt 1886 fővel csökkent Nógrád megye lakossága: míg 2021 elején 192 909 fő élt szűkebb régiónkban, addig idén január elsején 191 023 – derül ki a Belügyminisztérium személyiadat- és lakcím-nyilvántartásának…
Megkezdődött a 21-es út felújításának második üteme
Újabb 12,5 kilométernyi, régebben négynyomúsított szakaszon kap új burkolatot a 21-es számú főút, Hatvantól Salgótarjánig egységesítik a forgalomtechnikai jelzésrendszert, míg az M3-as autópálya 21-es úti alcsomópontjai jelzőlámpával látják el. A…
A megyei vidékfejlesztési lehetőségekről tartottak tájékoztatót Pásztón
A következő időszak vidékfejlesztési lehetőségeiről és a korábbi pályázatok eredményeiről is szó esett azon a sajtótájékoztatón, melyet a pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban rendezett gazdafórum előtt tartottak…
Nógrád megyei cégvezetőket is díjaztak a Vállalkozók Napján
A világjárvány és a Magyarország közelében folyó háború árnyékában az együttműködés fontosságát emelték ki a 22. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napja rendezvény felszólalói, Eppel János VOSZ-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter –…
Megjelent a Nógrád megyei pályázati felhívás az „Okos Falu Cím” elnyerésére
A magyar-szlovák határmenti együttműködésben megvalósuló Smart Communities 2.0 projekt keretében kerül meghirdetésre az „Okos Falu Cím” elnyerésére irányuló pályázati felhívás. A pályázat során arra keresik a legjobb példákat, hogy a…
Nógrád megyében is nőtt a lakásépítési kedv
Bár a lakásépítési kedv országszerte megugrott, az átadott új lakások száma közel harminc százalékkal csökkent 2021-ben – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, melyben az új lakások piacát vizsgálták. Az ingatlanhirdetési…
Hollókőn és Salgótarjánban tartja közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége
Hollókőn és Salgótarjánban tartja az idei év első közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ). Szita Károly, az MJVSZ elnöke, Kaposvár polgármestere ismertette: az első ülésnapot március 3-án, csütörtökön rendezik…
Becsó Zsolt: erkölcsileg és anyagilag is megbecsüli a kormány az ápolókat
Az ápolók és az orvosok esetében is jelentős bérfejlesztési programot sikerült végrehajtani az elmúlt években – mondta Becsó Zsolt országgyűlési képviselő február 19-én, a Nógrád megyében tevékenykedő ápolókat köszöntő sajtótájékoztatóján,…
Több körben lehet pályázni a GEOfood nemzetközi védjegyhasználatra
Idén három ütemben jelentkezhetnek a GEOfood nemzetközi védjegy megszerzésére a Novohrad-Nógrád Geoparkban működő helyi termelők és éttermek; az első határidő 2022. február 20-a, azonban aki most nem tud pályázni, annak…
Az országos átlagnál is jobb a Nógrád megyei ivóvíz minősége
Országos és megyei szinten is vizsgálta az ivóvízellátást és az ivóvíz minőségét a Nemzeti Népegészségügyi Központ a 2020-as évre vonatkozó jelentésében. Kiadványuk szerint Magyarország valamennyi településén biztosított a közműves ivóvíz-ellátás,…
