Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1860 bejegyzés
Szepesi József alkotásaival bővült a Pécskő úti szabadtéri kiállítás
Szepesi József író, költő életművét bemutató tablókkal bővült a salgótarjáni Pécskő úton található Hazatért művészet című szabadtéri kiállítás, melyet a magyar költészet napján, csütörtökön nyitottak meg – közölte a Salgótarjáni…
Fiatal drogdílert fogtak a rendőrök Karancskesziben
Összehangolt akció keretében fogtak el a rendőrök egy 24 éves nőt, aki a gyanú szerint 2023 tavaszától többeknek is rendszeresen adott el kábítószert – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A…
Közel hetven lakástűzhöz riasztották az első negyedévben a nógrádi tűzoltókat
Összesen 68 alkalommal riasztották égő lakóépülethez 2024 első negyedévében a Nógrád vármegyei tűzoltókat. Ezekben a tüzekben kilencen sérültek meg, egy ember pedig életét vesztette – közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi…
Szerzeteseknek szerveznek találkozót Szentkúton
12 szerzetesrend 41 szerzetese indul útnak pénteken Szécsényből, majd 27 kilométer erdőn, változatos terepen történő út megtétele után érkeznek meg Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre, a szerzetesek találkozójára – közölte a kegyhely…
Kiraboltak egy idős nőt Salgótarjánban
Elfogták a rendőrök azt a 27 éves bárnai férfit, aki a minap kirabolt egy idős nőt Salgótarjánban – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint ismertették, a gyanúsított múlt szombaton, késő…
Elrendelték a bántalmazó nyugat-nógrádi nevelőapa távoltartását
A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte annak a 38 éves nyugat-nógrádi férfinak a távoltartását, aki otthonukban rendszeresen bántalmazta az élettársát és nevelt lányát – közölte a Nógrád Vármegyei…
A városi közlekedésről kérdezik a salgótarjániakat
A városi közlekedésről kéri ki a lakosság véleményét Salgótarján önkormányzata. Mint az a város honlapján megjelent felhívásban olvasható, az önkormányzat Fenntartható Városi Mobilitási Terv elkészítésére kapott lehetőséget, aminek célja az…
Kegyelem címmel nyílt kiállítás a hazatért Pampuryk Péter alkotásaiból
Péntek délelőtt nyílt meg a Dornyay Béla Múzeumban a Kegyelem című kiállítás, mely a múlt tavasszal hazatért salgótarjáni képzőművész, tervezőgrafikus, Pampuryk Péter alkotásait mutatja be. Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere a…
Ismét mesterképzéseket indít a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
A mester, mint fogalom évszázadok óta a minőséget, a szakma legmagasabb szintű rangját jelenti. A kitüntető cím ma már a hagyományokon alapuló munkaszereteten és tiszteleten kívül korunk modern technológiáinak, berendezéseinek…
Hatvan éve adták át a jobb sorsra érdemes Karancs Szállót
Hatvan éve, 1964. április 5-én adták át Salgótarján máig ikonikus épületét, a Karancs Szállót. A szálloda – mely éttermével, presszójával és bárjával együtt egykor oly nagy népszerűségnek örvendett – a…
