Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1860 bejegyzés
Kiírták a salgótarjáni városközpont megújítását célzó ötletpályázatot
Kedden megjelent a salgótarjáni városközpont megújítását célzó ötletpályázat kiírása – számolt be a hely.hu építészeti-urbanisztikai portál. Mint ismert, a Lázár János építési és közlekedési miniszterrel történt megállapodás értelmében az év…
Még több előadással várhatja a jövőben a salgótarjáni közönséget a Zenthe Ferenc Színház
Hivatalosan is megnyitotta 2025/2026-os évadát a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. A kedd délutáni évadindító társulati ülés első, sajtónyilvános részében összegezték az elmúlt évadot, valamint fontos célokat is megfogalmaztak a jövőre…
Állatvédő egyesületet támogat idén jótékonysági versenyével a Palóc Roham
Immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a SalGO Charity Race névre hallgató jótékonysági versenyét a Palóc Roham szeptember 6-án, szombaton 8 és 16 óra között Salgótarjánban. A megmérettetéssel évről évre egy-egy…
Menthetetlen a fák jelentős része a dolinkai fenyvesben
Menthetetlen a Dolinka belső, árkos területén álló fenyőfák jelentős része – derül ki a Salgótarjáni Városi Televízió riportjából. Ahogy szűkebb és tágabb régiónk több táján, úgy itt is a klímaváltozás,…
Letartóztatták a salgótarjáni biztonsági kamerák rémét
Indítványozta a Salgótarjáni Járási Ügyészség annak a 47 éves férfinak a letartóztatását, aki számos helyre betört a vármegyeszékhelyen, miközben több helyen a biztonsági kamerákat is megrongálta – derül ki a…
Apát és fiát rabolta ki egy fiatal férfi Salgótarjánban
Letartóztatásba került egy 20 éves férfi, aki két járókelőt is kirabolt Salgótarjánban – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított augusztus 16-án, 22 óra körül…
Tanévkezdés a duális képzésben: felkészülés, ellenőrzések, új lehetőségek
A tanévkezdés közeledtével a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara az új tanulók fogadására, az új képzőhelyek bekapcsolódására és a minőségirányítási felülvizsgálatokra való felkészülésre hívja fel a duális képzésben érintett vállalkozások…
160 millió forintból fejlesztik a salgótarjáni Bányamúzeumot
Egy sikeres INTERREG pályázatnak köszönhetően mintegy 160 millió forintból valósulhatnak meg fejlesztések a salgótarjáni Bányamúzeumban – erről Kreicsi Bálint, a nógrádi megyeszékhely polgármestere beszélt a közösségi oldalán megjelent videóban. A…
Minden korszakban dolgozni kell a magyar államiságért Kreicsi Bálint polgármester szerint
Augusztus 20. emlékeztet minket arra is, hogy a magyar államiság nem adottság, hanem olyan érték, amelyért minden korszakban dolgozni, küzdeni, tenni kell – mondta Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere a nemzeti…
Sheyla Bonnick hozza el a Boney M. slágereit augusztus 20-án Salgótarjánba
Ingyenes programokkal vár mindenkit augusztus 20-án Salgótarjánban az önkormányzat, valamint a Salgótarjáni Rendezvény-, Média- és Művelődési Központ Nonprofit Kft.: délelőtt koszorúzási ünnepség és közös imádság lesz a Szent István téren,…
