Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1860 bejegyzés
Szakmai konferenciával ünneplik a 60 éves Bányamúzeumot
Szakmai konferenciát szervez a salgótarjáni Bányamúzeum megnyitásának 60. évfordulója alkalmából a Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhelye. Mint arról korábban a múzeum is írt, Magyarország első, földalatti bányászati múzeumát 1965.…
A nyári szünet utáni első ülését tartotta Salgótarján közgyűlése
Első rendes ülését tartotta a nyári szünetet követően Salgótarján közgyűlése csütörtökön. Az ülésen – melyen több mint harminc napirendi pontot tárgyaltak – megemlékeztek a város egykori alpolgármesteréről, elismeréseket adtak át,…
Ismerőse rabolt ki egy nőt Salgótarjánban
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 44 éves férfit, aki kirabolt egy nőt Salgótarjánban – derül ki a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. Mint írták, a rendőrség ügyeletére szerdán késő este…
Szeptemberi fókuszban a duális képzőhelyek személyi- és tárgyi feltételei
A duális képzőhelyek működésének egyik alapfeltétele a megfelelő személyi és tárgyi háttér biztosítása. A képzésbe újonnan bekapcsolódó vállalkozások számára ezek teljesítése a nyilvántartásba vételhez szükséges, míg a már működő képzőhelyek…
Számos elismerést átadtak a Nógrádi Vármegyenapon
Immár 19. alkalommal tartották meg a Nógrádi Vármegyenapot múlt szombaton, az eseménynek ezúttal Pásztó adott otthont. A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének ünnepi ülésén átadták a vármegyei kitüntető címeket és díjakat,…
Hamarosan folytatódhat a Rákóczi út felújítása
Hamarosan a Rákóczi út két, eddig nem érintett szakasza is megújulhat – jelentette be a minap Salgótarján polgármestere. Kreicsi Bálint azt írta: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Vármegyei Igazgatósága…
Érdekes programokra és fontos határidőkre is felhívták a figyelmet a civil központban
Újabb sajtóreggelin számolt be az aktualitásokról a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A csütörtöki eseményen a hetekben zajló programokról és a nemrégiben megjelent pályázatokról is szó esett. Mint azt…
Több mint 70 nógrádi diák szerezhetett tapasztalatot külföldön az Erasmus+ Program révén
Szerda délután, az NVSZC Stromfeld Aurél Technikumban rendezte meg az Erasmus+ Program idei salgótarjáni záróünnepségét a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum. Bozó János, a házigazda iskola igazgatója köszöntőjében kifejtette: a szakképzési…
Az Állatvédelmi Témahetet népszerűsítették Salgótarjánban
Salgótarjánba érkezett kedden az Állatvédelmi Témahetet népszerűsítő Pedagógus Roadshow, ahol az állatvédelem-pedagógiáról és az oktatási és gyermekvédelmi intézmények számára meghirdetett témahétről is hasznos információkkal gazdagodhattak a résztvevők. A Salgótarjáni Összevont…
Lakossági fórumokra várják a salgótarjániakat mától szeptember végéig
Városi Konzultáció keretében számos helyszínen várják lakossági fórumokra a salgótarjániakat a városvezetés és a válaszókerületi képviselők a következő napokban – közölte honlapján a salgótarjáni városháza. Az eseményeken a polgármesteri hivatal…
