Bejegyzések szerző alapján
Kéri István
763 bejegyzés
Nem mentes a feszültségektől az ellenzéki előválasztás Kelet-Nógrádban
Dömsödi Gábor ezúttal az Új Világ Néppárt jelöltjeként igyekszik elnyerni az előválasztók bizalmát, Godó Beatrix (Demokratikus Koalíció) és Horváth Ferenc (Momentum) pedig új arcok a salgótarjáni központú Nógrád megyei 1-es…
Elhunyt Harmos László salgótarjáni önkormányzati képviselő
A halálhírt Fekete Zsolt polgármester közölte közösségi oldalán. A városvezető emlékezésében azt írta, várták, hogy frakciótársuk elhagyhatja majd a kórházat, bíztak Harmos László felépülésében, de ez nem történt meg, „sivárabb…
Október közepén kezdődik a salgótarjáni piac felújítása
Hamarosan elkezdődik a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac felújítása, hétfőn ugyanis aláírta az erre vonatkozó szerződést Fekete Zsolt polgármester és a közbeszerzési eljárásban nyertes Fort-Bau Zrt. vezérigazgatója, Kovács József. Amint az…
Lezárult a Kisboldogasszony templom és környezete megújítása
Szombaton ünnepélyes keretek között megáldják a felújított salgótarjáni Kisboldogasszony főplébánia-templomot és az épület körül található, szintén megújult parkot. A templomban szombaton 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök…
Végéhez közlekedik Nógrád megyében a koronavírus elleni oltás első iskolai köre
Közel száz olyan oktatási intézmény található Nógrád megyében, ahol 12 és 18 év közötti fiatalok tanulnak, néhány kivételtől eltekintve minden helyszínen lezajlott a napokban a koronavírus elleni oltás első köre…
Szabályozási akadálya már nincs a Bumchunnál tervbe vett gyárfejlesztésnek
Fejlesztésre készül Salgótarjánban – az elektromos autók akkumulátoraihoz alkatrészeket gyártó – Bumchun Precision Hungary Kft., a közgyűlés ezt segítendő módosította az építési övezetet az ipari parkban levő területen pénteki rendkívüli…
Lovagkereszt kitüntetésben részesült Murányi Sándor és Szalay Miklós
Augusztus 20. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, mert összeköti a magyarság múltját a jelennel, és közvetíti a jövőt – hangoztatta Kásler Miklós, amikor kitüntetéseket adott át az állami ünnep…
Augusztus végén lejár az ebösszeírás adatszolgáltatási határideje
Ebösszeírás zajlik Salgótarjánban, a határidő hamarosan lejár, a becslések szerint eddig a városi ebek kevesebb mint feléről kaphatott információt az önkormányzat. Ahogyan arra korábban felhívtuk a figyelmet: az ebösszeírás során a…
Új típusú internetes csalásra figyelmeztet a rendőrség
Újfajta módon károsítják meg az óvatlan számítógép-használókat a csalók – hívja fel a figyelmet a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A 3100.hu-hoz eljuttatott tájékoztatás szerint a bűnözők legújabban az úgynevezett távoli asztal…
Kábítószert adott a Salgótarjáni Rendőrkapitányság biztonsági őrének egy bódult férfi
Kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy testvérpár ellen, akik közül az ifjabb testvér a rendőrség épületében adott át egy kábítószer tartalmú tablettát a meglepett biztonsági őrnek –…
