Bejegyzések szerző alapján
Kéri István
763 bejegyzés
Fekete Zsolt: az emberi tisztesség értékét is hirdeti október hatodika
Az aradi vértanúk halála máig hirdeti, hogy a magyarok szabadságvágyát túlerővel le lehet törni, de elfojtani nem lehet – mondta Salgótarján polgármestere a somoskői Váralja Emlékparkban szerdán délután tartott megemlékezésen.…
Könyvbemutató, verskoncert és közönségtalálkozó is lesz a könyvtári napokon Salgótarjánban
Könyvbemutató, verskoncert, közönségtalálkozó is lesz az Országos Könyvtári Napok salgótarjáni rendezvénysorozatában; az október 4-e és 10-e között zajló események között új szolgáltatási tereket is átadnak, a szakmai programok sorában tapasztalatátadó…
Indulhat az egykori Dornyay turistaház felújítása
Sikeres volt a salgótarjáni, egykori Dornyay turistaház felújítására kiírt közbeszerzési eljárás, így hamarosan megkezdődik a kivitelezés. A Közbeszerzési Értesítőben megjelentek szerint négy ajánlat érkezett a beruházás elvégzésére, a nyertes cég…
Több tízezer családi pótlékra jogosult Nógrád megyei szülőnek jár majd az adó-visszatérítés
Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede – tette közzé a Nemzeti Adó- és…
Társasház lehetne az üresen álló Kistarján úti épületből
Társasházi lakásokat alakítana ki egy ingatlanfejlesztő vállalat az egykori salgótarjáni számviteli főiskolához tartozott Kistarján úti épületegyüttesben. Ez a salgótarjáni közgyűlés elé a testület keddi ülésén került egyik előterjesztésből derül ki.…
Letartóztatásban a férfi, aki vascsővel rontott neki haragosának
A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 21 éves Nógrád megyei – a korábbi rendőrségi közlések szerint etesi – férfinak a letartóztatását, aki…
Godó Beatrix lesz az ellenzéki összefogás országgyűlési képviselőjelöltje Kelet-Nógrádban
Szerda délután a Nógrád megyei 1-es számú egyéni országgyűlési választókerülettel kezdődött meg az ellenzéki előválasztás első fordulója eredményeinek ismertetése. Ebben a körben választották ki a kezdeményezéshez csatlakozott ellenzéki pártok a…
A tanulók tizenöt százaléka veszélyeztetett a lemorzsolódással Nógrád megyében
Bár a 2016/2017-es tanév második félévének 19,61 százalákos arányával szemben idén tavaszra 15,29 százalékra csökkent a Nógrád megyei, lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók aránya, az érték továbbra is az ország legmagasabbja. A…
Extrém akadályfutók lepték el Salgótarján környékét, jó hírét viszik a városnak
Salgótarjánban rendezték meg a hétvégén a Spartan Race versenysorozat salgótarjáni állomását, több ezer akadályfutó versenyző érkezett a megyeszékhelyre. A salgótarjáni sportolók nem csak remek eredményekkel üdvözölték azt, hogy hazai pályán…
Útfelújítás kezdődik a Gorkijon, a Beszterce-lakótelepen és a városi rendőrkapitányság környékén
Közel nettó 60 millió forintból végez útfelújításokat Salgótarjánban a Bitunova Útfenntartó és Emulziógyártó Kft. – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Összesen 12 és fél ezer négyzetméternyi úttest újul meg két vagy…
