Salgótarján várossá nyilvánításának 103. évfordulóját ünneplik január 27-én, hétfőn a vármegyeszékhelyen, melynek alkalmából számos elismerést is átadnak majd.
Délelőtt 11 órától a Kohász Művelődési Központnál tartanak koszorúzási ünnepséget, ahol emlékező beszédet mond Fenyvesi Gábor alpolgármester, valamint közreműködik a Bányász-Kohász Fúvószenekar és Máté Krisztián színművész. Az esemény 16 óra 30 perctől a Dr. Förster Kálmán Emlékparkban folytatódik, ahol elhelyezik a tisztelet virágait Salgótarján első polgármesterének szobránál.
Ezt követően, 17 órától rendezik meg a zárt, csak a meghívottak által látogatható díszünnepséget a József Attila Művelődési Központban, ahol Kreicsi Bálint polgármester osztja meg gondolatait, majd – a hagyományoknak megfelelően – átadják az idei városi kitüntető címeket és díjakat is. A résztvevők ezután a Zenthe Ferenc Színház tavaly ősszel bemutatott darabját, Szabó Magda: Az a szép, fényes nap című történelmi drámáját tekinthetik meg, az ünnepséget záró fogadáson pedig Tolnai Sándor alpolgármester mond pohárköszöntőt.
Mint ismert, 1922. január 27-én, az acélgyári olvasókör nagytermében, vagyis a mai Kohász Művelődési Központban tartotta alakuló közgyűlését Salgótarján rendezett tanácsú város képviselő-testülete, mely egyben egyhangúlag választotta meg az első polgármestert, Dr. Förster Kálmánt.