Több milliárd forintnyi támogatás érkezik a központi költségvetésből Salgótarjánba – erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Salgótarjáni Városi Televízió Napirenden című műsorában.
A kormányfő, valamint Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtök délelőtt tárgyalt a városvezetéssel. Orbán Viktor a városi televíziónak elmondta: 1990-ben, a rendszerváltást követően megszűnt az a gazdasági struktúra, amelynek Salgótarján is fontos eleme volt. A nógrádi megyeszékhely és a hozzá hasonló városok – így például Dunaújváros, Miskolc, Ózd vagy Tatabánya – „nagy bajba kerültek”, hiszen ezek olyan iparra épültek, melynek 1990-től nem volt jövője. Úgy véli, az igazi politikai bravúr az lenne, ha ezek a városok egy biztos jövőt, egy járható új pályát találnának maguknak.
Úgy folytatta: egy ilyen jövő megtalálása érdekében 2010 óta sokat tettek, aminek emblematikus eredménye, hogy a 21-es számú főutat elhozták egészen Salgótarjánig. A miniszterelnök ennek kapcsán bejelentette, hogy a jövőben megépül a 21-es számú főút tehermentesítő szakasza, egészen az országhatárig – mint fogalmazott, ez a beruházás bekapcsolja Salgótarjánt a felvidéki ipar vérkeringésébe. Szólt a Rákóczi út felújításáról is – erre a kormány már korábban megítélt 1 milliárd forintot, melyet kiegészítenek további 400-500 millió forinttal a közművek kiváltásához.
Mint ismertette, egyetértettek Kreicsi Bálint polgármesterrel abban is, hogy a felsőoktatást meg kell erősíteni a városban. Ennek érdekében mintegy 3 milliárd forintból teljesen felújítják az egykori Pénzügyi és Számviteli Főiskola épületét, melyet ezt követően a megyeszékhelyen már évek óta jelenlévő Óbudai Egyetem használatába adnak.
Az egyeztetésen arról is megállapodtak, hogy az idei költségvetésben keletkezett, mintegy 1,8-2 milliárd forintnyi hiányt az állam állja. Az év végéig tehát 2 milliárd forintot adnak a városnak, de megállapodtak a 2026-os évről is, így jövőre újabb, 2 milliárd forintot is meghaladó támogatást fog biztosítani a kormányzat Salgótarjánnak, hogy a „város költségvetése, működése rendben legyen” – fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő mindemellett – a munkahelyteremtés kapcsán – arról is beszélt: Salgótarján is azon városok közé tartozik, ahová a befektetők jellemzően nem jönnek maguktól, így az államnak kell segítenie ebben. A befektetési helyszíneket a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) szokta kiajánlani, a Kreicsi Bálinttal történt megállapodás értelmében pedig Salgótarjánt is felveszik majd azon települések listájára, ahová mihamarabb jelentős beruházást kell hozni. Lázár János és a városvezetés a csütörtöki egyeztetésen már arról is tárgyalt, hogy a MÁV, illetve az állam milyen területeket tudna átadni, melyeket aztán az önkormányzat ipari céllal hasznosíthatna – tette hozzá.
