Bejegyzések címke alapján
Zenthe Ferenc Színház
71 bejegyzés
A főszereplővel indult a Zenthe Ferenc Színház tizedik évada Szécsényben

Rendhagyó helyszínen, a szécsényi Városi Művelődési Központ színháztermében tartotta meg a Zenthe Ferenc Színház legutóbbi sajtótájékoztatóját hétfőn – olvasható a salgótarjáni teátrum közleményében. Mint írták, A főszereplő című zenthés előadás…
A „Menedék” Családok Átmeneti Otthonának gyűjtött adományokat a Zenthe Ferenc Színház
Ajándékokkal lepte meg múlt pénteken a „Menedék” Családok Átmeneti Otthonát a Zenthe Ferenc Színház. Mint az a salgótarjáni teátrum közleményében olvasható, a felajánlásokat december első két hetében gyűjtötték a Fő…
Magyar Teátrum Díjat vehetett át Sándor Dániel, a salgótarjáni színház műszaki vezetője
Tizennegyedik alkalommal adták át hétfőn este a Karinthy Színházban a Magyar Teátrum Díjat, amellyel a színházi háttérszakmák legjobbjait díjazzák – tájékoztatta a Magyar Teátrumi Társaság az MTI-t. A közleményben felidézték,…
Bűnügyi vígjátékot kínál közönségének a Zenthe Ferenc Színház
Elérkeztünk a 2023/2024-es salgótarjáni színházi évad második premierjéhez, a Zenthe Ferenc Színház Marcel Arhard: A bolond lány című bűnügyi vígjátékát viszi színpadra. A premierre pénteken este kerül sor, a darabot…
Krimivígjátékkal indul az évad a Zenthe Ferenc Színházban
A főszereplő című kortárs krimivígjáték bemutatójával indítja el a 2023/2024-es évadot a Zenthe Ferenc Színház. Mint az a salgótarjáni teátrum kedvcsinálójában olvasható, a Horváth János Antal forgatókönyvéből készült, Susán Ferenc…
Junior Prima Díjat kapott a fiatal salgótarjáni rendező, Tarnóczi Jakab
Öt fiatal művésznek ítélte oda idén a szakmai zsűri a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. Az elismerést a kategória társalapítója, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese,…
Kihirdette következő évadát a Zenthe Ferenc Színház
A Zenthe Ferenc Színház továbbra is figyel a közönségére: a nehéz gazdasági helyzet ellenére, megfontolt gazdálkodás mellett augusztus elsején kihirdette legújabb évadát. A salgótarjáni teátrum négy színháztermi és négy felolvasószínházi…
Négy esti kikapcsolódási lehetőséget kínál még a Zenthe Nyár
Félidőnél jár Nógrád vármegye egyetlen és a térség legnagyobb nyári, szabadtéri színházi fesztiválja, a Zenthe Nyár. Még négy előadást láthat a közönség, mindegyik más műfaj és stílus – erről Susán Ferenc,…
Vasárnap kezdődik a Zenthe Nyár
Már csak néhány napot kell várni, és kezdetét veszi Nógrád vármegye egyetlen és a térség legnagyobb nyári, szabadtéri színházi fesztiválja, a Zenthe Nyár. Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, az…
Csillogó operett koronázza meg a Zenthe Nyár idei programsorozatát
Idén már harmadik alkalommal rendezi meg a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház nagysikerű szabadtéri fesztiválját, a Zenthe Nyárt. A július 30-tól egészen augusztus 16-ig tartó eseménysorozat számos színvonalas előadást és koncertet…