Bejegyzések címke alapján
Szécsény
55 bejegyzés
Salgótarjánba, Szécsénybe és Szirákra is jutott Príma Díj
Vasárnap délután, az alsópetényi Prónay-kastélyban rendezte meg immár 16. alkalommal a Nógrád Megyei Príma Díj Gálát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád Megyei Szervezete. Az ünnepségen a megyei…
Nyolc kormányhivatali épület újult meg Nógrád megyében
Hivatalosan is lezárult a Nógrád Megyei Kormányhivatal nyolc épületének energetikai célú felújítása. A projektben 2016 és 2021 között összesen 1.3 milliárd forintból az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával…
Nyolc kormányhivatali épület újult meg Nógrád megyében
A Nógrád Megyei Kormányhivatal nyolc épületének energetikai célú felújítása készült el 2016 és 2021 között összesen 1,3 milliárd forintból az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával – közölte a…
Hat új csuklós autóbusz áll szolgálatba a Salgótarján környéki közlekedésben
A Volánbusz Zrt. csütörtökön délután bemutatta Salgótarjánban azokat az MAN típusú, új csuklós autóbuszokat, amelyekből hat darab áll szolgálatba napokon belül Nógrád megye helyközi közlekedésében. Az új járművek a legnagyobb…
HÉTFA Kutatóintézet: Salgótarján az ország legalacsonyabb életminőségű megyeszékhelye
A járásszékhelyek életminőségét vizsgálta a mögöttünk hagyott évtizedre visszatekintve a HÉTFA Kutatóintézet. A járásszékhely, mint településkategória vizsgálatát ismertetésük szerint az indokolja, hogy a járási rendszer 2013-as bevezetését követően szélesebbé vált…
