Bejegyzések címke alapján
Balassagyarmat
144 bejegyzés
Lakóházak épülhetnek az egykori balassagyarmati iskola helyén
Lakóházak épülhetnek Balassagyarmaton az egykori Ifjúsági úti iskola helyén – jelentette be Csach Gábor közösségi oldalán. Mint a polgármester bejegyzésében felidézte, az Ifjúsági úti iskola 1964-ben nyitotta meg kapuit négy…
Egy Nógrád vármegyei tűzoltó is segíti a kutatást a földrengés után Törökországban
Egy Nógrád vármegyei tűzoltó, Kajdy Norbert is részt vesz a túlélők és áldozatok utáni kutatásban Törökország földrengés sújtotta területein – mondta el portálunknak Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság…
Ismét megjelentek az unokázós csalók Nógrád vármegyében
Ismét megjelentek Nógrád vármegyében az úgynevezett unokázós csalók – hívta fel a figyelmet a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Ismertetésük szerint az elkövetők vezetékes telefonszámon hívták fel a kiszemelt áldozatokat és a…
Kövér László Balassagyarmaton: Madách előrevetítette a mai világunkat
Madách Imre 163 évvel ezelőtt megírt művében, Az ember tragédiájában előrevetítette a mai világunkat, benne „valamennyiünk félelmét és reményét” – mondta Kövér László házelnök pénteken Balassagyarmaton, a Madách Imre születésének…
Tízezer fő alá csökkent az álláskeresők száma Nógrád vármegyében
Jelentősen, több mint 300 fővel esett vissza egy hónap alatt az álláskeresők száma Nógrád vármegyében, ezzel pedig 10 ezer fő alá csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma szűkebb régiónkban – derül…
Országszerte közel 19 ezer, Salgótarjánban csupán két talált tárgyat adtak le a MÁV-Volán-csoportnál 2022-ben
Bevált a közös adatbázis, melynek köszönhetően tavaly több ezer vonaton vagy buszon elhagyott tárgy került vissza a gazdájához – áll a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának közleményében. Mint felidézték, tavaly tavasz…
Bemutatták a Nógrád megye legnagyobb vállalkozásait rangsoroló TOP50 című kiadványt
A napokban bemutatta a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságával közös, a 2021-es évre vonatkozó TOP50 című kiadványát a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK). Ahogy az előző években, úgy…
Közösségi funkciót kaphat a régi balassagyarmati sportcsarnok
A közösség szolgálatába állhat a jövőben a balassagyarmati Ipolypart utcai sportcsarnok – derül ki Csach Gábor közösségi oldaláról. A polgármester bejegyzésében kifejtette: decemberben elkészül az új, Nádor úti sportcsarnok, mely…
Több évnyi börtön vár a balassagyarmati késelőre
Emberölés kísérlete és rongálás miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség azzal az 57 éves férfival szemben, aki egy polgári jogvita miatt megrongálta perbeli ellenfele otthonát, kiszúrta autójának kerekeit, végül…
Hat önkiszolgáló pont támogatja a gyors ügyintézést Nógrád megyében
Új, mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pontokon is lehet már ügyet intézni a kormányablakokban. Az úgynevezett Mesterséges Intelligencia Asszisztens, azaz MIA Pontokon elhelyezett eszközöket mindenki kipróbálhatja, országszerte közel 200…
