A hagyományoknak megfelelően, a Salgótarján várossá nyilvánításának évfordulója alkalmából rendezett városi díszünnepségen adták át az önkormányzat által alapított elismeréseket hétfő este, a József Attila Művelődési Központban.
Posztumusz „Salgótarján Díszpolgára” kitüntető címben részesült a tavaly, életének 79. évében elhunyt Kakuk József. Salgótarján elkötelezett lokálpatriótája Kakuk Autóklinika névvel nyitotta meg saját autószerelő műhelyét, később pedig megalapította a Kakuk Autóház Kft.-t, melynek hosszú időn át ügyvezető igazgatója volt. Ő hozta létre a Kakuk Lovasudvart, majd az ehhez kötődő sportegyesületet is, amelynek elnöke volt. A Nógrád vármegyei lovasélet egyik legmeghatározóbb személyisége 18 éven keresztül rendezte a korszak egyik legkiemeltebb díjazású versenyét Somoskőújfalun, „A Magyar Lóért” Toyota Kupa díjugrató versenyt. A díjat özvegye, Kakuk Józsefné vette át.
„Pro Urbe” díjat kapott a Salgótarjáni Bányász-Kohász Fúvószenekar, az elismerést Kövesdi Krisztián művészeti vezetőnek adták át. A zenekar – jogelődjeit is tekintve – több mint 130 éve részese a város kulturális életének. A Bányász-Kohász Fúvószenekar 1946-ban, a baglyasaljai és a salgótarjáni fúvószenekar egyesülésével jött létre, majd 2014-ben, Kövesdi Krisztián művészeti vezetésével alakult újjá. A zenekar tagjai a salgótarjáni zeneiskola művésztanárai és növendékei, valamint amatőr muzsikusok, akik elkötelezettek a fúvószenei kultúra népszerűsítése mellett.
„Pro Arte” díjat adományoztak a Zenthe Ferenc Színháznak, melyet Cene Katalin ügyvezető igazgató és Susán Ferenc művészeti igazgató vett át. Salgótarján első, önálló státuszú teátruma 2012-ben alakult meg. Visszanyúlva a klasszikus hazai és külföldi szerzők darabjaihoz, olykor kortárs, de konvencionális színházi nyelven fogalmazó teátrumként működnek. Kiemelt figyelmet fordítanak a gyermek- és ifjúsági korosztály színház- és művészetszerető fiatalokká nevelésére, valamint a vidéki színházi kultúra megtartására és fejlesztésére. 2021-től rendezik meg nagy sikerrel a Zenthe Nyár elnevezésű programsorozatot, amely Nógrád vármegye egyetlen és a térség legnagyobb nyári, szabadtéri színházi fesztiválja.
Kreicsi Bálint: gyökeres szemléletbeli változásra van szüksége az előrelépéshez Salgótarjánnak – 3100.hu
Bár 103 évvel ezelőtt más szempontból volt nehéz a város helyzete, mint most, mégis van egy hasonlóság: az innen történő előrelépéshez gyökeres szemléletbeli változásra van szüksége Salgótarjánnak.
„Salgótarján Szolgálatáért” – díjban részesült dr. Varga Tamás János, aki évtizedeken át volt a város aljegyzője. Közszolgálati pályáját az Államigazgatási Főiskola elvégzését követően, 1981-ben kezdte Szécsényben. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala köztisztviselőjeként 1993-tól, kezdetben jogi tanácsosként segítette az önkormányzat törvényes működését, majd a város közgyűlése 1999. január 1-jétől aljegyzővé nevezte ki. Kiemelt feladatai közé tartozott az önkormányzat gazdasági társaságai és intézményei tevékenységének eredményes összehangolása, a költségvetési tervezés munkafolyamatának koordinálása. 2024 őszén vonult nyugdíjba, azóta tanácsadóként tevékenykedik a polgármesteri hivatalban.
„Salgótarján Jövő Nemzedékéért” – díjat kapott Pálfalvai Zoltán testnevelő, atlétikaedző, a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium igazgatója. Egykori iskolájában, a Bolyaiban 1985-ben kezdett el dolgozni, 1999 és 2006 között a gimnázium általános igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. 2006-ban az iskola megbízott vezetőjévé, majd 2007 júniusától igazgatójává nevezték ki. Vezetése alatt a gimnázium évek óta az ország legjobb 100 iskolája között található. Iskolai munkája mellett, 1985-től a Salgótarjáni Atlétikai Club edzője, majd hét évig vezetője is volt. Atlétái állandó résztvevői voltak a szabadtéri és a fedett pályás országos bajnokságoknak. Pálfalvai Zoltán képviseletében a díjat leánya, Braun-Pálfalvai Eszter vette át.
„Salgótarján Sportjáért” – díjat érdemelt ki Máté Csaba atlétikaedző, aki 1955-ben kezdett el atletizálni. Kamaszként sífutott és kerékpározott, majd visszatért az atlétikához, melyben szép sikereket ért el: a megyei szint után az NB I/B-s keret tagja is volt. 1977-ben kezdett el edzőként tevékenykedni, a Sese megszűnése után a Salgótarjáni Atlétikai Clubhoz csatlakozott, 2002-től 2016-ig a klub elnöke is volt. Utolsó edzését 83 évesen, 2024 novemberében tartotta. Máté Csaba az atlétika sportág országosan és nemzetközi szinten is megbecsült és ismert edzője, pályája során jelentős sikereket ért el a futás népszerűsítése és a salgótarjáni atlétikai utánpótlás nevelése terén.
A várossá nyilvánítás 103. évfordulóját ünnepelték hétfőn Salgótarjánban – 3100.hu
Elődeink tiszteletének és a közösség erejének fontosságáról beszélt Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere a vármegyeszékhely várossá nyilvánításának 103. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, a Kohász Művelődési Központnál.
„Salgótarján Gazdaságáért” – díjban részesült az SVG-Hungary Gépgyár Zrt., mely az egykor nagyhírű Salgótarjáni Vegyipari Gépgyár – közismertebb nevén a Vegyépszer – utódjaként kezdte meg működését 2015-ben. A gyár nagy tapasztalattal rendelkezik a nagyméretű hegesztett, forgácsolt szerkezetek és tartályok gyártása területén. Gyártókapacitásuk országosan is kiemelkedő. Az innovációnak és a megvalósított beruházásoknak köszönhetően, az SVG mára a világ vezető acélszerkezeteket gyártó cégeinek megbízható beszállítójává vált. Az elismerést a vállalat képviseletében Sipos András vezérigazgató vette át.
A „Salgótarján Civil Társadalmáért” – díjat Vadasi Zsuzsanna kapta, aki a vármegyeszékhely civil életében évtizedek óta végez példaértékű tevékenységet, eredményesen segíti a civil szervezetek munkáját. Első munkahelye a Salgótarjáni Ifjúsági és Tanácsadó Iroda volt, ahol információs munkatársként dolgozott. 2000-ben nyitotta meg kapuit a Civil Ház – Nonprofit Szolgáltató Központ, ahol irodavezetőként tevékenykedett. Országosan is elismert szakemberként tartják számon, az elmúlt több mint két évtizedben tanulmányokat készített, kutatásokat kezdeményezett, ismereteit pedig oktatóként is továbbadta. Napjainkban a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai munkatársa és irodavezetője.
Idén először „Salgótarján Bobál Gyula Sajtódíját” is a várossá nyilvánítás alkalmából rendezett ünnepségen adták át. Az elismerést Tarnóczi Lászlónak ítélték oda, aki több mint három évtizede meghatározó szerepet tölt be Nógrád vármegye nyomtatott és elektronikus sajtóéletében. Írásai 1989-ben jelentek meg először a Nógrád Megyei Hírlapban. A Nógrádi Krónika című megyei napilap egyik alapítótagja volt. Dolgozott a Magyar Távirati Iroda, valamint a Független Hírügynökség nógrádi tudósítójaként is. Tarnóczi László 2006 óta a Magyar Rádió munkatársa, másfél évtizede a Kossuth Rádió számos műsorának tudósítója, riportere, míg a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum kommunikációs referenseként a szakképző intézmények eseményeinek hírül adásával foglalkozik.