Salgótarjánban rendezik meg idén a Bányásznap Országos Központi Ünnepségét, melynek a József Attila Művelődési Központ ad otthont.
A szeptember 1-jei, csütörtöki rendezvényt a Technológiai és Ipari Minisztérium, a Magyar Bányászati Szövetség, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint az esemény házigazdájaként a száz éves jubileumát ünneplő Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezi közösen.
Az ünnepség csütörtök délelőtt 11 órakor veszi kezdetét, a hivatalos megnyitó, valamint az ünnepi beszéd és köszöntők után elismeréseket adnak át a Bányásznap alkalmából, majd állófogadással zárul a rendezvény.
Szakestély kíséri az országos bányásznapot
Ezúttal rendhagyó módon egy szakestély is követi majd az ünnepséget. A Bányamúzeumot Segítők Baráti Egyesülete (BSBE) és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Salgótarjáni Osztálya közös szervezésében megvalósuló országos szakest a Selmecbányán egykor működött Bányászati és Erdészeti Akadémiáról eredeteztethető diákhagyományoknak megfelelően zajlik majd – ismertette a 3100.hu megkeresésére Kolláth Zoltán. A BSBE elnöke jelezte: a kötött menetű, de vidám hangulatú eseményre az országos bányásznap egyes vendégei és az egykori Nógrádi Szénbányákhoz kötődő szakemberek kaptak meghívást. Az, hogy egy ilyen szakest kíséri az adott évi országos bányásznapot, rendhagyó és különleges esemény – emelte ki Kolláth Zoltán.
A szakestély zártkörű rendezvény, ugyanakkor annak résztvevőivel együtt bárki megtekintheti a Bányász-Kohász Fúvószenekar és a Nógrád Táncegyüttes közös műsorát a Múzeum téren, csütörtökön 15:30-tól kezdődően.
A selmeci diákhagyományokat az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén is számon tartja. Az 1735-ben alapított akadémia a trianoni döntést követően – akkor már főiskolaként – Sopronba költözött, majd később a bányászati és kohászati tanszékeket Miskolcra telepítették. Ezekben az intézményekben – illetve immáron más városokban, kapcsolódó karokon – a mai napig élnek az egyetemi vagy főiskolai éveket elejétől a végéig átszövő, selmeci eredetű, egyes elemeiben több mint 200 éves diákhagyományok. A hallgatók és az oktatók ennek megfelelően például a mai napig a Jó szerencsét! üdvözlést használják, a diákhagyományokhoz kapcsolódó vagy egyéb közösségi eseményeken, vizsgákon egyenruhát viselnek. Mindennek összességében az a célja, hogy összetartást kovácsoljon a hallhatók, egyben közvetlen kapcsolatot teremtsen a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között.
Nem közismert, de a számtalan diáknótával is bíró selmeci örökségnek köszönhető többek között a Ballag már a vén diák című dalunk, de maguk a Magyarországon ma ismert – óvodai vagy iskolai – ballagási rítusok is Selmecbányáról erednek.
Szombaton rendezik meg a 72. Bányásznapot Salgótarjánban
A megyeszékhely önkormányzata és a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság szeptember 3-án, szombaton rendezi meg a helyi, 72. Bányásznapot. Az ünnepség délután két órakor koszorúzással kezdődik a Bányászati Kiállítóhelyen, ahol beszédet mond Fekete Zsolt polgármester és Dobor István, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Nógrád Megyei Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottságának elnöke.
A bányásznap fél négykor díjátadó ünnepséggel folytatódik a József Attila Művelődési Központban, ahol Fekete Zsolt, valamint Beőthy-Fehér Szabolcs, a BDSZ nemzetközi titkára osztja meg gondolatait. Öt órától zenés programokkal várják az érdeklődőket a Fő téren, ahol közreműködik a Kazári Népdalkör, a Mátraterenyei Dalkör, a Nyárutó Nyugdíjas Klub, Lantos Sándor tangóharmonikással kiegészülve, valamint Bohács István, Dankó Pista életműdíjas előadóművész.