Január 17-én, szombaton immár tizedik alkalommal rendezik meg az Allianz Jégpályák Éjszakája rendezvénysorozatot.
A Magyar Jégkorong Szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a legutóbbi Jégpályák Éjszakájára több mint 30 ezer érdeklődő regisztrált, a szervezők reményei szerint pedig ezúttal is tízezrek húznak majd korcsolyát országszerte, hogy éjszakába nyúlóan korizzanak, szórakozzanak és bulizzanak. Minden helyszínen kiegészítő programok, játékok és aktivitások várják a családokat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
Az eseménysorozat központi helyszíne a Városligeti Műjégpálya lesz, de már több mint húsz vidéki pálya is csatlakozott a színes, közösségépítő programsorozathoz. Közöttük van a Salgótarján főterén található Jégvarázs jégpálya is, ahol szombaton 16 óra 30 perctől a Pásztói Hockey Club látványos bemutatóját láthatja a közönség, majd ügyességi versenyeken, kapura lövésben és szlalomozásban is megmérettethetik magukat a vállalkozó kedvűek. 18 órakor JégDisco kezdődik, ahol Szecsei, Dave Hardy és DJ Titan gondoskodik majd a jó hangulatról.
A délutáni programok ingyenesek, míg a JégDiscora belépőjegy váltása szükséges. Az eseménysorozatról további információ a jegpalyakejszakaja.hu holnapon olvasható, ahol az összes csatlakozott helyszínt megtalálják az érdeklődők.

