A szécsényi Forgách-kastélyban mutatták be pénteken a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága közös, a megye gazdaságát, illetve a legsikeresebb vállalkozásait bemutató Top50 című kiadványát. Hagyományosan a megye gazdaságát bemutató kiadvány ismertetésével együtt adták át a kamara elismeréseit: a Palócföld Gazdaságáért díjat és a Nógrád Megye Szakképzéséért díjat is.
Palócföld Gazdaságáért díjat vehetett át társas vállalkozás kategóriában a salgótarjáni Mikropakk Műanyag- és Fémfeldogozó Kft. Az immár 30 éve működő családi vállalkozás fröccsöntéses technológiával állít elő műanyag termékeket, kínálatukban pedig a legkülönfélébb csomagolóeszközök, záróelemek, kupak és precíziós elektronikai alkatrészek is megtalálhatóak. A vállalat 80 százalékban exportra termel, elsősorban a gyógyszer-, élelmiszer- és elektronikai ipar, illetve az FMCG szektor, azaz a gyorsan forgó fogyasztási cikkeket előállító cégek számára gyárt műanyag tartozékokat, alkatrészeket és csomagolóanyagokat.
Érdekesség, hogy a Mikropakkhoz fűződik az első rubik kocka gyártásának technikai előkészítése, és a Béres-cseppek teljes műanyag csomagolásának előállítása is.
A 260 fős társaságból 110-en dolgoznak a salgótarjáni üzemben, amely így 110 embernek és családjának jelent biztos megélhetést Salgótarjánban. A megyeszékhelyi fejlesztés még 2009-ben indult, harmadik üteme pedig 2018-ban zárult le. A cég 500 millió forintot nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatán, melyből számos gépet és eszközt is beszereztek, a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően pedig több mint 1 milliárd műanyag terméket gyárthatnak Nógrád megyében.
A Palócföld Gazdaságáért díjat Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Tordai Péter, az NKIK elnöke és Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere adta át Genye Illésnek, a salgótarjáni gyáregység vezetőjének. Genye Illés elmondta, hogy a díj hatalmas elismerés a Mikropakk számára, mely 30 év alatt egy kis garázsból egy 10 milliárdos céggé nőtte ki magát.

Palócföld Gazdaságáért díjat vehetett át, ugyancsak társas vállalkozás kategóriában az 1995-ben alapított, 100 százalékban magyar tulajdonú New-Profipack Csomagológépgyártó Kft. A cég 1997 óta tevékenykedik Szécsényben, fő profiljuk pedig övező zsugorfóliás gyűjtőcsomagoló berendezések tervezése, gyártása. Előállítanak továbbá tömlőtasakos töltőgépeket szemcsés vagy porszerű anyagok töltésére, de vállalják csomagológépek javítását, felújítását, átalakítását is, egyedi igények szerint.
Berendezéseik működtetésének színvonalát a munkatársak több éves szakmai tapasztalata garantálja, miközben a felsővezetés folyamatosan tervez és fejleszti céget. Számos berendezést értékesítenek külföldre is, elsősorban Közép-Kelet és Nyugat-Európába szállítanak.
Az elismerést a New-Profipack Csomagológépgyártó Kft. három tulajdonosa, ügyvezetője, Dér Attila, Erdődi Lajos és Szabó Ferenc vette át Skuczi Nándortól, Tordai Pétertől és Csukáné Szerémy Andreától, Szécsény alpolgármesterétől. Szabó Ferenc köszönetet mondott társainak, dolgozóinak a kitartó és minőségi munkáért, családjaiknak pedig a támogatásért. Mint fogalmazott, a díjat a szécsényi csomagológép-gyártás koronájának tartja, ezért az elődeiknek is hálás.
A szakemberhiányt szeretné leküzdeni a Nógrád Megye Szakképzéséért díjban részesült mester
A gazdasági kamara a Nógrád Megye Szakképzéséért díjat minden évben olyan szervezetnek vagy személy(ek)nek ítéli oda, amely vagy aki(k) a tanulóképzésben kiemelkedő, magas szintű tevékenységet nyújtottak. 2021-ben az elismerést Szalai Attila érdemelte ki, aki 2012-ben alapította egyéni vállalkozását két alkalmazottal. Jelenleg hét állandó munkatársa és további négy alkalmi munkavállaló segíti tevékenységét, a festés mellett pedig gipszkartonozást és hőszigetelést is vállalnak.
Alvállalkozóként közbeszerzéseken elnyert projektek megvalósításában is részt vesznek, jelenleg a balassagyarmati munkásszálló és több üzlethelyiség kivitelezését végzik. Mivel folyamatosan bővül partnereik száma, eszköz- és gépjárműparkjukat is folyamatosan fejlesztik.
Szalai Attila 2017-ben tett mestervizsgát, és azóta is kiemelt figyelmet fordít a tanulók képzésére. Festő, mázoló, tapétázó szakmában mesterelnök, ágazati vizsgaelnök, vizsgafelügyelő, továbbá a duális képzőhelyek ellenőrzését végző szakértőként is tevékenykedik. A diákok szívesen mennek hozzá szakmai gyakorlatra, hiszen hasznos ismereteket sajátíthatnak el tőle – így nem meglepő, hogy közülük néhányan ma is mellette dolgoznak.
Munkájának eredménye, hogy a térségben növekedett az építőipari ágazatban, duális képzésben résztvevő tanulók száma. 2021-ben a kamara mesterképzésén mesterelnök volt, így festőmestereket avathatott a napokban.
A Nógrád Megye Szakképzéséért díjat Tordai Péter, Skuczi Nándor és Patvarc polgármestere, Bernáth Kornélia adta át Szalai Attilának, aki hangsúlyozta, hogy a megyében is tapasztalható szakember hiányt szeretné orvosolni, munkájában pedig az NKIK és a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum is segíti.